elűzte a sok felhőt, mitől letargiás lettem. A föld, a sok hópehelytől mesevilág lett, mit a nap, ma csodálva megölelgetett. Mosolygok a világra, az meg vissza rám, hisz a huncut tavasz is kapujában vár. Ma egy kis napfényt a zsebembe teszek, egy rövid ideig még ott rejtegetek, és ha jönnek a szürke, borús fellegek, gyengéden simítva kihúzom zsebemből, s feldobva az égre, mindenkire rászórja majd a meleget.
