Néha kattog, mint egy rozsdás fémkerék,
majd ütemet váltva versenylóként tombol;
s aztán egyszer csak újra elhalkul, ahogy
a szó az emberben, ha magány felé fordul.

 
Sokszor hamisan cseng őrült dobbanása,
érzem, lassan semmivé tesz ez a szívzörej,
s míg fékezném csitítva zajos dübörgését,
annál gyorsabban ver- s akkor csatát nyer.

 
Fárad már tudom, bár néha még titkolom,
mikor forrón lüktet bennem, belülről éget,
de ha jól kifáraszt, majd megalkuszom vele,
s akkor pár évig én érte, ő meg értem élhet.

2008.03.21