Nem kérek nagy teret, elég egy villanásnyi hely,
elég egy pillanat-dobbanásnyi jel-
s én ütem leszek szíved közepébe, érezzem, ha
túl gyorsul, őrült lüktetése.
Ott egy apró hajszálérbe megkapaszkodom, lágyan
bele bújva halkan suttogom;
- egy parányi ponton, ahol forró heve ér a vérnek,
oda rejts el engem örökös emléknek-
Amikor elsodornak csapdába hullt évek, s jönnek
hideg napok, fagyos jege télnek,
Én akkor is ott leszek veled, sosem engedlek, mint
parányi gyöngyszemet- ékként szeretlek-
mert azt a kavicsot, az értéktelen követ, mit kezem
kezedbe nyújtott és utamon is követ,
annak kristály titkát, rég megfejtetted, s ezért jól
tudjuk mennyit ér - egy egész életnek-

2008.07.20