Köd van odakint, dúl az enyészet,
fák felett ősz árnyéka feketéllik,
hűs szél tarol az álmos vidéken,
s hogy nyár volt... már nem is rémlik.
Jött a szürke nappal - és az ősz, az álnok! -
ahogy a nyári ragyogás elmaradt,
két kézzel szórta a tájra az átkot...
a bágyatag, lomha, fakó ég alatt.
A világ mintha gyásszal lenne teli;
rézszínű levelek búsulnak a fák alatt,
bár aranyló, színes palástját az ősz a tájra veti,
nyomában mégis pusztulás, és hervadás arat.
Hol haldoklik a világ, meghalnak a remények;
didergő virágok az ősz ölén fáznak,
tavaszig nem is kelnek életre szegények,
szomorú szenvedői ők is - az elmúlásnak.


2008. október 9.