Múló időben

omladó falak
     megsárgult képek
széthullott könyvek
     lapjára lépek
fanyalgó érzés
     felejt az ember
bánatatom özön
     könnyem a tenger

háborgó szélben
     fonalat lenget
védtelen térben
     létezni enged
hajnali fényben
     távolba réved
fekete árnyak
     poklába téved

ketyeg az óra
     tekereg körbe
vonalat húzva
     végtelen görbe
múló időben
     sohasem fárad
ugrásra készen
     pontosan támad

perceket lopva
     órákat adni
melletted égve
     lassan hamvadni
emlékek között
     szeretet árad
elapad könnyem
     a lelkem nálad

2005.04.10.