:
A
gondolatok
labirintusában
bolyongok
ébren álmodom,
miközben megrebben a remény
gyorsítom lépteim,
az ágak felsebzik testem
az ősi ösztön hajt,
s a vérem
Az áttűnő fény
nyaldossa sebeim.
Űzött vadként meglapulok
a sajgó kétségbeesés hatalmába kerít.
S a célkeresztből kilépve, nyugalmat keresek
miközben a félelem sötét árnyéka beterít.
Tehetetlenül a bűn csapdájában vergődök,
önkéntes foglya vagyok egy elvadult világnak
kétségbeesett kiáltás
próbálok kitörni
rácsok közt is
marconák
vigyáznak.
(56 szó a szövegben) (667 olvasás)
csillamocsai: (10-18-2004 @ 05:24 pm)
Az egész emberiség ezt érzi, csak éppen nem tudják így megfogalmazni és versbe önteni.
LEKA: (10-18-2004 @ 08:39 pm)
Köszönöm, hogy Te is így látod!
