hervadó testembe

hálni jár a lélek

szoborrá meredten

mozdulni nem merek

mint panoptikumban

formázott emlékek

mozdulatom végén

mindent elengedek



silány selyemszállal

kötődöm a mához

akarat-csomóm tart

de lelkem gyenge már

sodrott fonatait

nem mérve magához

kialkudott időm

lassan végére jár



démoni éjszaka

gyors léptekkel halad

fekete ruhában

nesztelen érkezik

hívatlan vendégként

szobám mélyén marad

törvényt ül felettem

s némán ítélkezik



még dermedt testemben

lappang a félelem

gyötrő fájdalmaim

erőtlenné tesznek

lelkemben a gyertyák

szép lassan elégnek

árnyakká bomlanak

s enyészetté lesznek



törékeny kristályom

csillogása emlék

csupán csak a szürke

porszemek maradnak

tovatűnő álmok

nyomait őrzik még

feledésbe merült

fájdalmat takarnak



/2005.02.06./

Megjegyzés: Ezek, csak gondolatok