Fájlalom, hogy sebezhető a szívem,
hogy a reménytelenség néha elragad,
fájlalom, hogy nem elég erős a lelkem
megharcolni kis háborúimat.
Fájlalom, hogy arcoddal alszom el,
és reggel arcoddal ébredek,
hogy ölelni vágynám a vasárnapot,
de helyette csak üres hétfőt lelek.
Fájlalom, hogy elhagytam a pórázt,
mellyel vizslámat vezettem,
nem találom, nincs, hiába keresem, -
megmaradt a nyakörv, de odalett a kedvem;
fájlalom, hogy sok a hiány, a veszteség
mit sorolni tudnék; hiányzik a bátorság,
mellyel mint Isten ostora, visszaütni tudnék.
Fájlalom, hogy sokan becsaptak, hazudtak
és álnokul félrevezettek engem,
fájlalom, hogy félek, féltem és félnem kell,
és hogy egyetlen szóba beletörött a nyelvem;
fájlalom, hogy egy rést tömködünk,
mely a nagy semmibe nyílik,
és fájlalom, hogy körmöm alá tüske ment,
mely mindegyre csak vérzik.
Fájlalom, hogy eltűnt az öreg diófa,
nincs már többé egyforintos fagylalt,
és a szürke macskaköves út helyett
csupa kátyú autóm alatt az aszfalt;
végezetül, de nem utoljára
fájlalom, hogy ennyi minden fájhat,
és a szelíd ima is, lám, fájdalmassá válhat.