Februári sorok

(Hozzád...)

Csak múlna már el ez a hallgatag,
hosszúra nyúlt, tél-hideg pillanat,
lomha óráknak lassú körmenete
pár lépéssel mindig előttem halad;
fölmerengő, rozsdás gondolataim
- mint búvó patakoknak hajlata -
hiába rajzolnak elém jobb napokat,
megváltást és meredek fényű
lángokat, melyek mellett felenged
a bennem rekedt februári fagy:
ha nem delejeznéd reménnyel a percet,
- amit én rögtön elhiszek neked -
nem érne semmit az új tavasz…
ez a tél vaskos jégpáncéllal vert meg,
és a bánat-ízű napok még lustán,
kéjjel terülnek rajtam széjjel,
vak démonok próbálnak gyatra tüzet
csiholni a hideggel vesződő szívvel, -
...tört márványhoz koccanhat így
a leejtett pezsgőspalack --- ,
miképpen nélküled koppanna a csend
és mind rám omlanának a falak; de
semmi sem számít, oly szent az akarat:
csukott szempilláim mögött
az örökkévalóság döbbenetében
csakazértis új világ hasad.
De jó, hogy vagy...

Budapest, 2006.február 26.