Tavaszi rapszódia

Neked...

Mikor a gyanakvó nappalok elcsitulnak,
(...csillaghozó este! Adj nyugalmat…)
a hosszú vasárnapnak végre itt a vége:
eltűnik a hajlott ívű néma messzeségbe,
nő az árnyék - majd a hegy karjába hull,
és úgy lesz egyre nagyobb, ahogy alkonyul.

Vajon megérzed-e ilyenkor rádcsukódó szemem,
ahogy benned örökké saját magam keresem...?
…tudod-e hogy látlak ahogy verset írsz,
ahogy kezeddel magad elé igazítod a papírt,
és hiába hull már a pelyhes sötét,
még tűnődve simítod az asztal felszínét:
ujjaiddal kis köröket rajzolsz,
és mélyen, belül
már az édes, csereklyés
őszre gondolsz.
Várod a borongó fényt, ahogy a rőt láng szertefut,
látod lent a völgyben az álmodó falut,
ahogy alkonyattájt bezárják a hátsó kertkaput;
hallod, ahogy sün motoz a rézszínű avarban,
majd a hamvas égig felnő az esthomály lassan…
…április eleje van, de te már azt látod,
amint szőkülő ködökkel felébred naponta
a tépett gyertyánfa ágán
az ősz
első rozsdafoltja.

Ma a tiszta, puha, éji csöndességben: némán,
te az őszre vársz - én a nyarat marasztalnám...
…lásd, én csak nyáron tudok boldog lenni,
máskor sulykos a lelkem, mint a hitvány kenyér,
a tél meggyötör, átad a kétségbeesésnek,
csak áprilisban éled újra bennem a remény,
mikor a hegyek, a Duna, a lombok zöldje,
a napsütés forró zümmögéssel csak az enyém,
az egyhajú virágnak lándzsás levele térdepel elém,
és az akác sűrű, bódító illata a te hangodon zenél…
…és ma a ferdeszálú, délelőtti fényben
gondolatban mosolyt küldök, bíztatást, erőt,
a hideg csillagokat
kigyomlálom mindet,
a kitavaszodott város fölött.

…mert hiába van minden,
és hiába vigyázol,
akárhová megyek,
mindenhol hiányzol:
örökre,
- és centiről centire -
szőttelek meg
emlékképeimnek
boldog önmagából. 

Budapest,2006.április 2. vasárnap