Őszi békesség

(Neked...)

Ma az ősz parancsa vigyázta minden léptem,
és te ott voltál velem, - úgy, ahogy reméltem.

Dünnyögtem csendben vagy csak gondolatban,
azt az egyetlen nevet, mit érverésem dobban.

Lassan gördültek szívemre becéző, lágy szavak,
lázas délután volt, - és vágytam, hogy lássalak.

…és a novemberi, vérző, bronzszín avar felett
békesség ült, mint sárgult fotó: körötte ónkeret.

A holnaphoz belőled, - magamba erőt merítettem,
végtelen a csend; boldog és szelíd, akár az Isten.

Olyan jó volt éreznem ebben a halk alkonyatban,
hogy vagy nekem, - titkos, álom és mondhatatlan…

Budapest, 2006. november 17.