Rossz órában

November végén
még visszasírnád a koraőszt,
és tompán fájsz
a nyár után, - ólmos, nehéz kereszt -
közben észre sem veszed,
hogy a hideg és a fagy lassan
benned is gyökeret ereszt ;
de magadban még konokul őrzöd
a nyári percet,
mikor a június föllobbantotta
az alkony pirosát,
s elébed hullottak csodák:
festmények, ízek, mosoly, melódiák,
- ekkor szeretted tán’ legjobban Budát.
S ha van még elég merszed,
nem felejted az októbervégi
éjszaka csendjét,
- tiszta, mint a szentség, -
hallod a hangot – örök, s időtelen - ,
melyre azóta is ugyanúgy vársz
szakadatlan-szüntelen,
…de jaj, november van, s üzen,
azt, hogy nem vált meg a hit sem,
s akármit szeretnék – félig sem teszem.
Ha van boldogság és van békesség,
tőlem most messzire költözött:
...és már korán kötelet von az alkonyi ég
a havas, budai háztetők fölött.

Budapest, 2008. november 29.