Öltem. Közönnyel tűrtem, amint a zsibongó fájdalom cseppek megjelentek, és rászáradtak kínban megmerevedett asszonyok szikkadt keblére. Végigmentem gyermekeik remegő sora mellett, és hol egymásba kapaszkodó két kis árvát leltem, oda sem tekintettem igazán. Nem volt bennem szemernyi szánalom sem, mikor vézna kis fiókák előttem marakodtak az utolsó falatért, s mikor búskomor szeme egy kirugdalt ebnek rám csüggött, csak némán ballagtam tovább.

Öltem. Érzéketlenül tiportam szerelmes ifjak lángoló szívét porba és mocsokba. Aztán sárban fürdetett érzelmeiket kajánul visszadobtam nékik. Nem fájt sehol, mikor vadludakat szettem le az égről, megfosztva őket a "szent szabadságtól". Koplaló lelkem mozdulatlanul, hidegen verdesett tovább.

Öltem, és ölni fogok. Mert barbár természetem gyilkolásra ítéltetett. Szennytől áztatott nemzettség sóhajtja fölém átkait. Mit elkövetett az emberiség, le nem vezekelhetem, csak bevégezhetem -mint elődjeim is.

…Én...én szeretnék remélni, de itt a mélyben, nem tudok sírni.