Az ember, ahogy idősödik, nemcsak a fogai lazulnak meg, nemcsak a bőre löttyed, a szeme gyöngül (ami különösen akkor bosszantó, ha a cipőfűző elszakad, és be kell fűzni, de úgy, hogy hiányzik a cipőfűző végét védő hengerecske alakú műanyagpöcök), de, hogy valami pozitívumot is mondjak, bizonyos hasznos képességekre is szert tesz.
Ilyen például az is, hogy sötétben is tévedhetetlenül beletalál a lába a papucsba. Ez azért is érdekes, mert bármilyen irányba áll a két papucs egymáshoz viszonyítva, a láb a papucs egészen kis érintésénél is érzi már, hogy az az övé, vagy párjáé. (Mármint a láb párjáé.) Ilyen csodálatos a láb papucsérzékenysége!
De, ilyen hasznos képesség még az is, hogy a pulóvert is fel tudjuk venni a sötétben, úgy, hogy a nyaki varrás a tarkó bal oldalára essen, anélkül, hogy azt kitapogatnánk a sötétben. Vagyis a pulóver mindig a helyes irányba fordulva kerül a testünkre. Meg az is, hogy többé-kevésbé pontosan meg tudjuk saccolni az időt.

Bár ez az utóbbi képesség a városi embernél elég későn alakul ki, ugyanis nincs annyira együtt a természettel (gondoljunk csak a földeken dolgozó paraszt bácsikára, aki ha ránézett az égre, letette a kaszát, mert tudta két perc múlva itt van az anyjok az ebéddel, mert pontosan dél van.), a város fényei is zavarólag hathatnak, nem beszélve a téli-nyári időszámítás miatti gabalyodásról.
Mindez ma reggel jutott az eszembe, amikor felébredtem és kinéztem az ablakon. Alig derengett. Na, mondom magamban, még visszafekszem a jó meleg ágyikómba, de véletlenül az órámra pillantottam és kissé meglepődve állapítottam meg, bizony már hét óra van.
Nekem egy mutatós órám van, amit fel kell húzni, de régebben kvarcórám volt. Erről viszont eszembe jutott egy különös eset.

Valamikor réges-rég, még a hetvenes években talán, amikor divatba jöttek a kvarcórák, volt nekem egy barátom.
Azért mondom, hogy volt, mert sajnos eltávozott. Ami egy finom kifejezés arra, hogy meghalt.
Nos ezt a barátomat a kvarcórájával együtt temették el. Ez a kvarcóra olyan óra volt, de olyan, olyan multifunkcionális. Különlegessége az ébresztő funkciója volt. A hét minden napjára más-más ébresztő dallamot lehetett rajta beállítani.

Gondolhatjátok. Barátom lent (bent) a koporsóban, reggel öt van, (hatra járt dolgozni) az órája meg egy csacska dallammal ébresztgeti. (Hiába.)

Ráadásul, ez olyan óra volt, ami, ha ébresztett, egy tompa, vörös fényt is árasztott, barátságos, meghitt hangulatot kölcsönözve e sajátságos “lakóhelynek”.