Szubjektív napló

Reggel 5-kor arra riadtam, hogy rémálmom volt. Azt álmodtam, hogy ülök a vonaton, jön a kalauz, én keresem a jegyem, rengeteg papír hull ki a zsebemből, de egyik se az. Mindig szorongok az utazás miatt.

Pedig jó volt odafelé vonatozni. Megismerkedtem egy fiatalasszonnyal, aki korábban vonattakarítóként dolgozott. Elmondta, milyen magas elvárásokat támasztottak velük szemben. Kár, hogy ez ezen a vonaton nem látszott. Mikor leszálltam, kiderült, hogy egy ismerősömmel együtt utaztam, akit csak a Keletiben vettem észre.

Én értem legkorábban a találkozó színhelyére. Elég sokat várakoztam, közben ál-Levek jöttek felém percenként, mindenkiben őt véltem felismerni. Aztán megérkezett ő, Ukume és Fanni. Nemsokára Kabboca. Én elmentem lufiért, mert az nem volt, de csak egyforma zöldeket tudtam venni, amiből vettem tizenkettőt. Ezeket felfújtuk, kiderült, a táskámban van cérna, azzal kötöttük össze. Mikor a léggömbért mentem, akkor jött Fényesi, Audrey és Norvi. Beszélgettünk, de nagyon kevesen voltunk. Ez abból a szempontból viszont jó volt, hogy így mindenki mindenkivel tudott beszélgetni, nem oszlottunk fel csoportokra. Közben megjött BB is.

Írtunk remek verseket. Ez Lev ötlete volt, hármat hoztunk össze, akkora sületlenségek jöttek ki, jót nevettünk. Már jóval később jött Veva, Kerlac, Káma, Csingi és Csillamocsai. Aztán Bla felesége is befutott, kedves volt Istvántól, hogy betegsége ellenére elküldte a megrendelt könyveket, ezúton kívánok neki jobbulást.

Aztán felolvastunk. Veva saját verseit, Ukume egy József Attila és egy francia költő versét szavalta el. (Lev! Ki is volt ő?) Nagyon jól csinálta, mélyen átélve adta elő. Fényesi helyben költötte versét, BB a Mosó Masa Mosodájából olvasott fel - ezen jót nevettünk -, Lev néhány itteni tag versét mondta el, én egy Polcz Alaine idézetet szedtem elő. Aztán egy adott témában - égő madártoll - kellett verset írni. Fanni bizonyult a legtehetségesebbnek.

Aztán mi hazaindultunk, a többiek még maradtak. Vevával egy darabig egy vonaton utaztunk, amit később szétkapcsoltak, külön köszönet neki, hogy átjött az én részemre és velem maradt. Olyan jól elbeszélgettünk, hogy bizony a mellettünk ülő bácsikát folyton felébresztettük szendergéséből.

Hazaérve skinheadekkel együtt várakoztam a buszra, akik közben egy nyomda elől ellopták a címeres magyar zászlót, mi, legalább húszan néztük, de nem mertünk szólni. Mikor felszálltak a buszra, persze nem vettek jegyet, simán a vallását emlegették a sofőrnek és ő persze nem utasította vásárlásra őket.

Si! Te és Boki nagyon hiányoztatok, meg persze mindenki, aki nem jött el. Érdemes mindenkinek egyszer részt venni a találkozón, jó kis összetartó csapat ez.