Táncod
Táncod, akár a lepke száll virágra, fejed a vállamon pihen. Kezed belesimul a kezembe, s szíved érzem a szívemen.
Könnyű, súlytalan lebegés vagy, törékeny napfényragyogás. Két szemed feneketlen tóban sötéten izzó, illanó parázs.
Úgy éget, láng nélkül lobogva, ereimben izzó vérpatak, a hőség arcomra veti pírját, belőlem talán hamu sem marad.
De, jaj, el ne oltsa senki tüzem, a gyönyört szenvedni akarom! Karolni Téged szorosan és fájón, míg erővel csak bírja a karom.
Pusztíts el hát kíméletlenül! E csapást örömmel vállalom. De, kérlek, ne játssz velem soha! - úgy gyorsabban öl meg a fájdalom. |