I
Én felégettem volna a fényeket, ha tudom, hogy nem mész el. Tintasugárból ezernyi betűgyöngysorral díszítettem volna naplódat, ha maradsz. Siettél és elmentél - Én énekeltem volna a dalokat, ha nem csüggedtél volna oly hamar, nem ért volna bántódás, szilárd talaj az ellágyult dalolás. Te siettél és elmentél. Én lenyeltem volna önérzetem javát, ha nem ragadod nyakon a gyűlöletet, megfogható valóságtemplomot építettem volna érted, lelked burkolva, gyógyírral óvva. Te elmentél, és nem vittél magaddal. Elbújtathattam volna az árnyakat, messze a mondathullások romjaitól. Csillagtemetős csókjaimat adtam volna. Elmentél - Most levetkőzném a versrímeket, szétszedett szótövisek halmazába raknálak, de eltörött a Jelen, és hallgatás a Jövő. Ritmuscsillagok várnának Rád. Nem maradtál -
II
Már nem hiányzol, és bepótolt az űri csend - Mázolt a féltés, az öntelt vágyérzés, játszom a percekkel, tudom, hiányzom neked, de nem emelhetem hatványra az Időt. Elengedtelek - Már nem kellenek a felsebzett, pipacsvérű hajnalok ... |