Újra ősz van - örök múlása időmnek, haldokló vértanú
Újra ősz: vörös-sárgásbarna tintái lassan belém folynak
A fáradt őzek  – tudod – most is élés után barangolnak
Áll a tó vize, halott, s óvakodva lépdel az ember, halk szavú

Újra ősz van, fázom, lehelletem már kilátszik a hidegben
Az ablak előtt kis madarak gyűlnek magos etetőre
Tejfehér, nyirkos köd rak fészket hajnali zsupptetőbe
Nyár-ízet idéz, s emlék bolyong a borongó szívekben

Újra ősz van, hangos sorokra békéltek tesznek pecsétet
Behúzódnak már vackaikba az álmodni vágyó állatok
Utánuk kapva hiába szólongatom őket szelíden, várjatok!
Lezárt szavaknak mézein feküdve őrzik már a szépet

Újra ősz van, ősz, s hogy nem tél még, kicsiny vígasz
Száraz gallyak roppanására feszült gida inal el hirtelen
Ismerős ligetre nyugvó nap von csorduló ezer színt nekem
Szeretném mondani minden tűnt órára, hogy jó volt, s igaz

Újra ősz van, látod? Tovapereg majd ez is, készítve helyet
Fagytövisen szikrázó, megemésztő, kíméletlen télnek
De halld, ma szemerkél még, cseppjei a tetőn halkan zenélnek
Hogy emlékezni ne feledd, mi elmúlt, s hogy vár újra kikelet