„Elmondok mindent, mintha vallanék,
Elmondom mi jó s mi rossz emlék,
Szívem búját s örömét,
Úgy, mint vallja a puszta lét…”

Rossz emlék: amikor nem voltam Veled,
És jó: hogy Te velem voltál,
Tudni, hogy szíved és szívem szeret,
És minden szó, amit szóltál…

Minden mozzanat zenévé teszi lelkemet,
A kottáját írod,
Mosolyod farag szívemben verseket,
S könnyeket lát sírod…

Gyöngyökké patakzanak, harmattá lesznek,
Virágszirmokon,
Táncolnak, s boldog-fájón keresnek,
Túl az álmokon…

„A végtelent nem éri meg talán egy sem,
Amire azt lehet mondani, ez is szerelem,
De van, mely megéri az ember végzetét,
S nem folyik ily gyorsan szerte-szét…”

Guruló könny, s tiszta folyó az élet,
Melyben mindig benne vagy,
S a Tőled kapott Tűzben égek,
Lelked soha el nem hagy…

„Lángolj szívem, lángolj jobban,
De el ne lobbanj nagyon gyorsan,
Ha már égsz, hát égj örökké,
El ne aludj, soha többé…”

S tudjuk, örök a Láng, fénye él,
Hol a földön, hol az égben,
De végtelent táncol és zenél,
Virágot hint a szélben…


Bagi László Hezekiah 2006. október 14.


Az idézett versszakokat édesapám írásaiból kölcsönöztem soraimhoz.
Itt volt velem, s most búcsúzik a földi léttől, s üzeni nekem is, ahogyan a mondás is tartja:
"Ne a haláltól félj, hanem a meg nem élt élettől! Nem kell örökké élned, csak élned kell!" Ő élt.