Amikor megremegősödnek azok a lábak, melyeknek térdén oly sokat ültél (mint gyerek), s te leszel majd támasz számára, ha megengedi – akkor tudni fogod, hogy felnőttél.

Én nem akartam soha felnőtté válni. Ezt még ma is észre lehet venni!
Ám velem is megtörtént, hogy nekem kellett érzékelnem a bajt, s nekem kellett intézkednem, orvossal beszélnem, aki a maga ügyeiben is kissé mindig félszeg. S bár a bátyám is ott volt, de leginkább egy sápítozó sofőrre hasonlított, mert letaglózta a tény, hogy az Apjának valami baja van, s mint egy beteg gyerekről, úgy kell gondoskodni róla.
Persze lehetséges, hogy a bátyám fejében az is megfordult, mi lesz akkor, ha ő kerül hasonló helyzetbe – kiszolgáltatottba.

Azóta persze már jó néhányszor bennem is megfogant a gondolat, hogy mi lesz velem, ha teljesen magatehetetlen leszek? Szörnyű! Néhány műtéten már túl vagyok, tehát belekóstoltam a kiszolgáltatott helyzetbe! NEM AKAROM!

Nem akarom a felnőttséget! Szeretnék újra gyerek lenni, akiről a szülei gondoskodnak! De hát...  :(