Halk csengését hallgasd a szavaknak,
ajkadra kiülve mily´ szépen hangzanak.
Mintha szellõ lenne, lágyan száll
remegve-édesen hagyja el a szád.
Ha szerelmednek vággyalteli rebeged,
viszonzzák neked azt az égõ szemek.
Hagyd szabadon szárnyukra kelni õket,
s füleld, miként illannak el tõled.
Gyermekedhez a szavakat féltve suttogod,
szereteted zengi minden mozdulatod.
A gyermek õket csacsogja anyjának,
érthetetlenül a kerek-nagy világnak.
Az esti meséd szavait habzsolja,
édesdeden kicsiny száját nyitja.
Bárhogy is formálja szavait meg,
tõled tanulta, ellesve õket.
Àtokkal-méreggel dúsan van tűzdelve
ha haraggal tör ki fogad közt sziszegve.
Undor magjával szavaid meghintve,
egyszer kimondva csíráznak örökre.
Zene, ha kíséri, hangzanak dallamosan,
Ütemre, ritmusra dobbannak hangosan.
Bármilyenek is a szavak mik benned lakoznak,
Érzelmeid azok mit felszínre hoznak.
Szólítsd szerelmes szavakkal szelíden kedvesed,
És füledbe visszasúgja õ azt neked.
Ha megy, kiáltsd utána aggódva a szót,
s nyugtatva téged, válaszol vigasztalón.
Városokat, országokat dönthet romba egy szó
de lehet békét, irgalmat, kegyelmet hozó.
Gondold meg, ha büszkén ejted ki szavaid,
Magyarnak születtél, s e szavak tieid!
Mousa Tünde |
