Jóska és Lajos már nagyon régóta barátok voltak. Együtt kezdték, és azóta is, egy helyen dolgoztak a gyárban’. Nyaranta együtt vették ki a szabadságot, s már évek óta együtt töltik el azt a cséplésen. Jó, markos, megbízható férfi volt mindkettő. A falu, ahol laktak - mondanom sem kell, hogy szomszédok voltak – igen csak tisztelte a két barátot, mert rájuk rosszat mondani senki nem tudott. A TSZ minden évben fogadta az idénymunkásokat a betakarításhoz. Jóska és Lajos ilyentájt - lévén munkahelyükön gépész emberek - már jó ideje a cséplőgép, az elevátor, s a Hoffer kezelésével, karbantartásával kereste meg a betevőt. Ilyenkor nyáron, ebben a két hétben, a falu határában termett összes gabonát ki kellett csépelni.
Iszonyatos - ugyanakkor jól jövedelmező - munka volt ez. A kalákába bekerülni nem volt könnyű. Ajánló nélkül esély sem volt rá. Az ajánló felelőssége volt a befogadott munkabírása és tisztessége. Ezek a brigádok vért izzadva, erőn felül teljesítettek, s egymásért tűzbe mentek volna. Jóska és Lajos felelőssége is óriási volt, mert ha a gép nem működött, akkor igen csak nagy baj volt. Telt a drága idő, a szabadság, s fennállt annak a veszélye, hogy jön a rettegett eső, még rosszabb esetben az esős időszak.
Nos, ebben az évben nem volt szerencséjük, mert több napon keresztül zuhogott az eső. Ugyan nagy óriás ponyvákkal letakarták a beszállított és felkazlazott gabonát- az nem ázott, de nyirkossá vált és rosszul csépelhetővé.
Nos, káromkodott is mindenki, ahogy csak engedte a tehetsége. Mi mást is tehettek volna. Szívták a jó Kossuthot’, vagy éppen a Tervet’, s káromkodtak.
- Ej Lajos, jól kibaszott velünk ez a kurva idő. Már második napja zuhog. A drága szabadság pedig fogy. Már minden csavart újrahúztam a gépeken, háromszor is átkentem mindent. Beleőrülök ebbe a várakozásba.
- Ne siránkozz már annyit! Ha végeztél, akkor jó van. Ha eláll az eső, úgy is azonnal indítani kell a gépeket. Legalább nyugodt vagyok, tiszta a lelkiismeretem. Én ebédre hazaugrok, vár az asszony!- mondta huncut mosollyal az arcán.
- Én nem megyek! – minek?- enni itt is tudok, a Mari meg dolgozik. Meg aztán az a sok gyerek úgyis állandóan útban van.
Időközben az eső mintha meggondolta volna magát, egyre jobban csendesedett. Ettől aztán mindkét koma kedve kezdett visszatérni.
Lajos vette észre az istállók sarkánál leselkedő félszemű Andrist, a kerülőt’. Éppen őket leste, amikor összetalálkozott a tekintetük.
-Te, nézd már a vén szemetet, minket figyel. Biztos azt lesi, mikor lopunk a gázolajból egy kannára valót, hogy esne ki a másik szeme is! Törné ki a rossznyavalya! Hej, pedig de csinos lánya van. Istenem, csak egyszer segítenél rá! Rendesen megpumpálnám!- az hétszentség!
- Vágyak!- csupán vágyak, amelyek soha nem teljesülnek. No ne álmodozz komám! Nézd csak!- az eső mindjárt teljesen eláll. Nézzük át a gépeket még egyszer, mielőtt elmennénk enni. Én felmegyek és megnézem az etetőt még egyszer, hogy rendben van-e, te is nézd át a dolgaid, aztán elmegyünk enni.
Ezzel fogta magát Jóska, és a cséplőgéphez támasztott létrán felmászott az etetőhöz.
Na nézd csak, mégiscsak idejön a vén gazember - mormogta maga elé Lajos - amikor látta, hogy a „vak Andris” - ahogy a falusi emberek nevezték - elindult feléje. Biztos hallott valamit az öreg! Mert itt aztán sutyorog állandóan valaki!
-Biztos hogy valami ilyen baja lehet a vén ganénak. Hogy legyeskedek a mázsáló lánya körül. Vagy a gázolajat szimatolja? Pedig csupán 2-3 litert vittem haza begyújtani.
Úgy tett, mintha nem tudná, hogy az öreg a háta mögött áll. Kezébe vette a gyertyát’ begyújtotta a végét, majd a Hoffer motorjának az izzító nyílásába dugta, s rögzítette a fedelet.
- Jó napot Lajos! Látom, tesz - vesz itt a gép körül. Rendben van minden?
- Rendben van minden, Adris bátyám!
- Csak azé’!- mer’ azt hallottam, hogy többet legyeskedik a lyányom körül, mint a gép körül! Lajos! -maga nős ember, ne rondítson bele a mi életünkbe. Hagyjon békit’ a lyányomnak’! Neki is megmondtam! Foglakozzon csak a gépivel’!
- Maga meg foglakozzon a mezővel meg az erdővel, ne velem! - mondta indulatosan a férfi. Villámokat szórt a szeme. Érzékeny pontjára tapintott az öreg.
- No jól van!- mondta az öreg, s hozzátoldotta. Ne kelljen még egyszer figyelmeztetnem! A lyány közelébe se mennyen!- mondta paprikásan az öreg, majd hátat fordított Lajosnak.
Ez pedig rátekintett az izzító rugóra, s miután az vörösen izzott, hirtelen kihúzta a lendítőkerék fogantyúját, és nagy erővel megforgatta a súlyos kereket. A Hoffer csupán egyszer köhintett, de aztán simán beindult. Pillanatok alatt felvette a fordulatot, s miután teljes erővel dolgozott, Lajos egyszer csak rálökte a sebesen forgó dobra a meghajtó szíjat. Háta mögött felzúgott a cséplőgép, elindult az elevátor is.
Csak ekkor eszmélt fel a férfi. Fejéhez kapva azonnal lelökte a szíjat a tárcsáról. Mint egy őrült rohant a cséplőgép még mindig mozgásban lévő etetője felé.
- Jóska, Jóska! - ordítva szólongatva mászott fel a gépre. Jóska barátom!- ugye nem estél bele, nem voltál a garatban? Kérdezte tébolyultan a gép tetején állva. Lehajolt hogy kinyissa a garatajtót, és közben abban reménykedett, hogy nem lát majd benne semmi rettentőt.
Istenem! - ugye nem engeded?
- Lajos!- mit kiabálsz?- hallotta lentről valahonnan. Lajos hol vagy, és mi az istennek megy a gép?
Ekkor ért el a tudatáig, hogy a barátja szólongatja lentről. Tehát nem lehetett a garatban. Nem darálta fel a gép! Felállt és már látta is Jóskát, amint az a nyakát nyújtogatva közeledik az istállók felől és keresi őt!
Köszönöm Istenem! |
