itt vagy...
megjöttél végre, Kedvesem!
gyere, kerülj beljebb!
hadd fogjam szép kezed
itt nálam meleg van,
vedd le köpenyed
nézzem sudár termeted -
milyen gyönyörű vagy! -
hogy eljöttél...
nézz körül,
itt lakom
itt vártam rád
éjeken át
és fényes nappalon
nézz körül,
lásd, milyen egyszerűen élek,
de hogy eljöttél,
helyére került létem,
mert Te megoldasz mindent,
elrendezed a függő dolgokat -
ugye, hamar megteszed?
ugye, nem váratsz soká?
mert félek, Kedvesem
pedig itt vagy velem...
de előbb várj, terítek neked!
addig foglalj helyet -
ugye majd melléd ülhetek?
s amikor eszünk,
egymást átkarolva,
hozzád szorosan bújva,
egy falat Neked, egy nekem -
gyönyör lesz ez, Kedvesem!
és menjünk ki a kertbe is
érintsd meg rózsáim szirmait,
hogy énekeljenek Neked
én neveltem őket,
s nap mint nap szóltam nekik:
„Ugye eljön Ő hamar?”
s ők buzgón bólogattak:
„Ne félj, eljön biztosan!”
s most itt vagy velem!
milyen jó, Kedvesem!
és amarra, körbe
látod a komor bérceket?
mily sűrű a rengeteg!
onnan jöttél, Életem?
s hoztál magaddal árnyakat,
őrülten kavargó, fórró vágyakat?
add nekem őket!,
hogy jobban szerethesselek
s én visszaadom Neked –
ugye, elveszed?
azután táncoljunk,
végtelen sokat!
kifulladásig -
mert félek, Kedvesem,
pedig itt vagy velem...
nevess, énekelj, sikolts!
vedd el erőmet, zárd le szemem,
mert nem akarok gondolni
senki mással
nem törődni a világgal,
csak veled, Kedvesem -
s ha a táncban leroskadok,
és erős karodba kapaszkodok,
vigyél magaddal a szobába
öröké égő, gyönyörű nászra
öleljük egymást végtelen,
tépjük, szaggassuk könyörtelen
s a végén,
mikor a fáradt vándor
hazatalál,
fogadj magadba,
Kedvesem,
örök szerelmesem,
édes, jó Halál!

2007. február 16.