Pásztortarisznyámban írka, kenyér, kövek
Az utat, hol járok, magamnak gondolom
Szél kószál előttem, levelet söpröget
S eltűnik hirtelen közeli dombokon
Pillangót lát szemem pipacs-tengeren
Hol a varjak hada, tépni való vetés?
Puszta a kemény rög, meddő hant, nem terem
Kövér füvet képzelnem reá: tévedés
Szomjában hördül, úgy fekszik el az állat
Megmarja testét, váratlan lepi hideg
Távol könnyben úszó csillagködök várnak
S a jó szó, a bíztató nem hangzik senkinek
Nagy csöndesség telepszik az éji világra
És szívemből égig érő tüzek gyúlnak
Föl-fölkúsznak a lelkükért vigyázva
Hajnalra elillan, füstölgő hamut hagy
Fölszedem a poros pásztortarisznyámat
Toronyiránt vivő utat keres szemem
Még nem tudom, mi ér, boldogság-e, bánat
De elindulok ma is a pipacs-tengeren
2007-04-25 |
