Hajnalt beszélgettél körém
de az ég pirkad csupán
hiába iszunk gyertyalángot
szomjas szemedben megalszik a fény
ha keltegetlek, te ringatózni kezdesz
hazug nyugalomba feledkezve reszketsz
én tisztást látok
te őserdőt remélsz
azt hiszed, tán féltesz
de leginkább te félsz
én csupán rettegek
mert megnyugodni nem merek

Sötét szivárványban ültél
ki sohasem derültél
villanyt ha gyújtottam olykor
helyedre mindig más került
hasztalan szavak közt elterült
időtlen csöndben lestelek
és titokban megteremtettelek
titokban és véletlenül
aki így lett, neked is tetszett
azóta bennem is őt szeretted
csakhogy ő egy ócska bálvány
engedd el és menekülj
porból lett és porrá töröm
láthatatlanná őrölöm
hogy kertemben szórjam el

És egyetlen éles pillantásra
kettéválik a köd
illedelmesen kezet fognak
a zaj és a csönd
egyszerre léphetnénk nyugodtan
tejútrendszerek keringése
rajzolódna a homokban
de te őserdőt látsz
én tisztást remélek
nem a vadaktól, magamtól félek
keserű kísértés borult a vállunkra
árnyjátékot űzve tiszta falakon
ne hidd többé és nem fogod látni
ne lépkedj puha szavakon
a csend és a sötét kihordja majd
és meghallod te is az igazat
mert már nem én fogok játszani
és látszani sem
indulj
el ne csússz a könnyeimen.