AngyaliAndi & Baggio011

Vendetta 8

Félórányi autóút után végre megérkeztek a nyomozó lakásához.
Krisztián a még mindig alvó gyereket óvatosan bevitte a hálószobába, s az ágyra fektette.
- Itt majd elalhatnak a gyerekkel, én meg kint leszek a kanapén. Jó lesz így?
Mercédesz kíváncsian járta körbe az apró lakást. A nappalin és a hálószobán kívül volt még egy teakonyha és egy fürdőszoba. Kicsi, de nagyon ízlésesen berendezett, Mercédesz máris otthon érezte magát benne.
- Igen. Köszönöm- fordult a férfihoz- nem tudom, hogy köszönjem meg Önnek!
- Én tudom. Most leülünk szépen, és mindent el fog nekem mesélni. Mindent, amit csak tud, vagy csak sejt, vagy kikövetkeztetett, vagy csak megérzett… mindent!- Krisztián várakozón nézett a nőre.
- Rendben. Elmondok mindent. De kérhetem, hogy tegeződjünk? Most össze leszünk zárva pár napig, furcsa lenne, ha magázódnánk.
A férfi megkönnyebbülten felnevetett. Érezte, hogy oldódik a nőben a feszültség, és ettől neki is sokkal jobb hangulata lett.
- Persze. Én is akartam kérni. Akkor?
- Most beszéljek?- Mercédesz kiegyenesedett a kanapén- Most azonnal?
- Valami gond van? A gyerek alszik, talán most tudnánk zavartalanul beszélgetni.
- Ez csak beszélgetés?
Krisztián értetlenül meredt a nőre egy pillanatig, aztán meglátta a félelmet a szemében.
- Jaj, persze. Ez nem kihallgatás. Nem fogok jegyzetelni, nem veszem fel, egyszerűen érteni akarom, mi folyik itt. A főnököm nem enged nyomozni hivatalosan!- hírtelen a telefon után nyúlt - Tudod mit? Szabadságot kérek pár napra. Nem akarlak benneteket úgysem egyedül hagyni, és így elég időnk lesz ezt az ügyet megbeszélni.
Mercédesz a meglepetéstől megszólalni sem tudott. Olyan kedves ez a férfi. Teljesen idegen, de már most többet segített rajta, mint életében bárki más. Hálás lehet a sorsnak, hogy hozzá vezérelte.
Nem is gondolta végig, mit csinál, egyszerűen csak azt érezte, meg kell érintenie. Apró kezét a nyomozó karjára tette. Érezte, ahogy az izmok megfeszülnek az ing alatt.
Csak egy apró mozdulat volt, egy pillanat, de Krisztián egy örökkévalóságnak érezte. Nézte a finom, karcsú ujjakat, amint újra összekulcsolódnak. Zavartan elfordult.
- Khm… akkor telefonálok.

Mercédesz kipakolt a kis hálószobában. Kristóf édesdeden aludt az ágyon, pici ujja a szájában. Olyan békésen szuszogott, mintha mi sem történt volna. Mintha nem most fordították volna fel fenekestül az életét. De nem volt más választás. Meg kellett tegye, pont az ő érdekében.

Krisztián az ajtóban állt. Nézte, ahogy Mercédesz a kisfiához hajol, hogy egy kis tincset simítson el a homlokából. Annyira gyengéd volt. Tökéletes.
- Mercédesz… egy hétig maradok.
A nő hálásan nézett rá. Kilépett a szobából, és halkan becsukta maga mögött az ajtót.
- Annyi idő alatt szerinted rendben lesz minden?
- Őszintén? Nem tudom. Nem hiszem. De nem maradhatok tovább. Ez is nagyon nehéz volt.
- Csinálok valami ebédet, közben beszélhetünk.
Mercédesz körülnézett az apró konyhában, mi van kéznél, mit tud használni.
Krisztián leült a konyhaasztalhoz, töltött magának egy italt.
- Hogy kerültél közéjük?
- Náluk dolgoztam. Táncoltam. Aztán szerelmes lettem Richárdba- keserűen felnevetett- Jó nagy marha voltan, igaz?
- És, miért nem az ő felesége vagy?
- Mert nem kellettem neki. Csak arra. Attila meg, hogy bosszantsa a bátyját, kikezdett velem. Olyan egyformák voltak, és akkor azt hittem, Attila jobb ember. Olyan, mint a testvére jobbik fele. Érted?- Mercédesz kérdőn nézett a férfira. Annyira fontos volt neki, hogy értse- Csak… csak történt valami… az esküvő előtti napon.
Krisztián nem mozdult, levegőt sem vett szinte. Tudta, ha most valamivel félbeszakítja a nőt, soha nem fogja megtudni, mi történt vele.
- Akkor… ott a leánybúcsúnál… ott megerőszakolt… Richárd megerőszakolt- Mercédesz szemében könnyek gyűltek, kézfejével gyorsan letörölte őket- És annak az esetnek következménye is lett.
Krisztián szobormereven ült a széken. Az indulatot, ami benne dúlt, csak remegő keze árulta el.
- Milyen…
- Kristóf- vágta rá a nő gyorsan- Kristóf az ő fia.
A férfi kezéből kicsúszott a pohár. Erre nem számított.
- A férjed tudja?
- Nem, nem tudja. Ha megtudná, megölne.
- Téged? De erőszak volt. Nem tehetsz róla.
- Nem ismered őket. Nekik egy nő, semmi. Nulla. Egy tárgy. Dísz a lakásban. No meg néha kellemetlenség. Ennyi, és nem több.
- Ilyen nincs. Richárd tudja, hogy a fiú az ő fia?
- Igen- Mercédesz megint sírni kezdett- Tudja, hogy Kristóf az övé. Ezzel zsarol, hogy… mert tudja, hogy a világon nincs számomra fontosabb a gyerekemnél… és ha kitudódik, akkor elveszítem, elveszik… tőlem… ezzel zsarol…
- Arra kényszerít, hogy kémkedj a férjed után?
- Nem. Ó, dehogy. Arra kitűnő módszerei vannak.
- Akkor mit akar?
- Hogy vele legyek. Amikor csak ő akarja, ugorjak. Így áll Attilán bosszút.
- Ez kegyetlenség.
Krisztián felpattant az asztal mellől, és idegesen járkálni kezdett.
- De, hogy hagyhattad? Hát kihasználnak, kínoznak téged.
- Igen, de mégis, mit csináltam volna? Hát nem érted, hogy elveszik tőlem a gyerekem? Tudod, mit jelent az egy anyának?
Mercédesz dühösen kifújta az orrát, és a férfire meredt.
- Nem olyan egyszerű az élet, mint ahogy mindenki képzeli. Hiába tudjuk, mit kell tenni, van, hogy nem lehet. Mert nem csak fekete- fehér dolgok vannak.
- Most mégis eljöttél.
- Igen. Már az életem volt a tét.
Krisztián közelebb lépett a nőhöz, és kisimította a haját az arcából.
- Ezt a férjed tette veled?
- Igen.
- Megkérdezhetem…
- Ő sem jobb a bátyjánál. Szerinte egy asszonynak kötelessége…- Mercédesz hangja elcsuklott.
Krisztián nézte a könnyes, riadt szemeket. Annyira fájt így látnia. Védeni akarta, óvni, hogy soha többé ne kelljen szenvednie.
Lassan Mercédeszhez hajolt, és óvatosan megcsókolta a lila foltot a halántékán, majd a szeme alján. Érezte, hogy a nő minden ízében remeg.
- Bocsáss meg. Én… én nem…- szorosan magához húzta, átkarolta. Mercédesz nem húzódott el, teljesen belebújt a biztonságot jelentő karokba.