Munkára fel... Jól kialakult már a gyakorlat: a fiam befúrikolja, az asszony kézreadja én pedig sorjázom... Próbáltunk már változtatni, de ez az igazi... Nem vagyunk királytigrisek, így csak pihenőkkel megy.

És egy ilyen pihenőben érkezett a csoda... A lelketemelő! Bogika hozzászólásait olvasva - már az első alkalommal - egy kis arcocska villant be minduntalan. A kis arcocska tágra nyílt szemekkel csodálkozott rá - sok-sok évvel ezelőtt - hogy huncutkodom le az ujjamat... Most megint Bogika hozzászólását olvasom. Itt a kis arc! Ismét! "A Besztercéről a Gagarinba kellett járnom iskolába"... Azonnal bepötyögöm a félreérthetetlen jelszót: rádióamatőr vagyok... A válasz: igen az a Boglárka vagyok, én pedig az a Laco bá'... Emlékkönyv, rácsodálkozás az öt gyönyörűséges picire, s mégnagyobb rácsodálkozás az édesannyukra, hiszen a régi kis érdeklődő arcocska helyén egy érett nő néz rám... Mi ez kérem, ha nem csoda... a XXI. század csodája... Bogika boldoggá tetted a napomat!...

Mindenkinek hasonlót kívánok!...

Mit most már sincomi, matefi baromságai, bár azt is le kell valamiképp rendezni... Repül a fa befelé!... Mosolygós az arcunk, hisz Marika is emlékszik még a kicsi Boglárkára...

Szeretem a csodát! Kiváltképp, ha velem történik!

Még ilyen jó napot! (s akkor még nem is említettem, hogy az örömcsatornán Bogika állásajánlatot talál Marikának, Huhujé! Ha ez bejön...) Alig várom a reggelt!