A szomszéd gyerekekkel játszottam kint a gangon, amikor házunk udvarába befordult egy nyitott platójú Csepel teherautó. Föntről nézve, nagy szürkésfehér lepellel volt a szállítmánya letakarva. Nagyon kíváncsiak voltunk, mit takar a ponyva. Egy emeletnyi magasságból, a korlátról lestük a történéseket.

A sofőr és rakodómunkása leemelték a rakományt a macskakőre, lebontották róla gurtnit és a takarót. Egy gyönyörű, meggypiros szövetes fotel tárult elénk, lakozott, fényes mélybarna gőzölt fa karfával, könyöklővel és telekárpitozott, szegecselt oldalakkal. Nagyon drágának és tetszetősnek tűnt. A két férfi elkapta a két oldalánál fogva és a lépcsőház felé indultak vele. Mi, gyerekek csak találgattuk, vajon kihez érkezik ez a vadonatúj fotel. Gondolom, az időközben a gangra kíváncsiságból kitóduló lakók is ezen meditálhattak magukban. Ezalatt a hórukk emberek felértek a fotellal az első emeletre és balra, a mi lakásunk felé forduló folyosón indultak felénk. A falhoz simultunk, helyet adva a szállítóknak. Egyszer csak megálltak, s mit ad Isten, a mi ajtónkon kopogtattak, nosza, rohantam utánuk, s a lakásba csusszantam a kitárt bejáraton át. Ámultam amint nagyanyám a szoba felé mutat, ahol is letették a végleges helyére, az utolsó stádiumban lévő TBC beteg és alvó nagyapám ágyához közel, az olvasólámpa alá. Nagymamám a patkóbukszájából fizetett és még némi borravalót is adott. A munkások fejbiccentéssel eltávoztak, s mi ott maradtunk a szobában a gyönyörű fotellal. Rögtön beleültem, kezeimmel végigsimítottam az érdes szövetén és a sima karfáján, nagyon kényelmes rugózása volt, belefészkeltem magam.

Nagyanyám elmondta nekem, hogy a Zalai-dombok közt megbúvó Nagykanizsai Bútorkészítő Manufaktúrától rendelte nagypapának, és nagypapa betegségének kezdetétől, 3 éven keresztül spórolt rá. Megbeszéltük, hogy majd minden nap kiültetjük rá, mert nem szabad egész nap feküdnie, ebben a fotelben kényelmesen elüldögélhet és olvasgathat.

De erre már sajnos, soha nem kerülhetett sor, mert hajnalra nagyapám meghalt.

W. Kovács Krisztina

Welentze

Gárdony, 2010. február