Tompa moraj, megy a vonat
Alszanak rajta sokan
Pihennek az arcok.
Nézem.
A lány fehér ingben
Álmodik talán
Szőke tincse arcába hullt
Öntudatlanul odanyúlt
majd kisimítva pimasz haját
mosollyal szájzugában alszik tovább.
Titokban festem őt szavaimmal
Nem is sejti...
Miről álmodhat? Irigylem.
Nyugalma egy, s hajnal van
Gondja nincs most, csak pihen.
Kezében táska, szűk a hely
átöleli szeliden
a táska fülén ujja
ő csak alszik, nem is tudja
merre jár a vonat, s hogy figyelem.
Összekuporodva teste,
feje a kabátján,
szemhéján rózsaszín festék,
gallérja félbehajolva nyakán.
Érkezünk.
Zötyög a vagon a síneken
felriad, édes álmát dörzsöli
bár tehetné, mégsem
szunnyad tovább.
Csak néz egykedvűn ki az ablakon
Elméje, lelke máshol jár.
Megsajnálom.
Hunyd be szemed újra te lány!
Álmod legyen nyugodt
az ősz első, kopott, szürke,
hideg hajnalán.