Még nem döntöttem el egészen mire fogom a blogot használni. Addig hadd mutatkozzak be, elvégre szépkevesen ismernek itt a Fullon:-))

Hat óra van, felébredek.
Testem, lelkem darabban,
félálmomban a világgal
nem vagyok még haragban.
Szekrényemen tapogatok,
feldöntöm a poharat,
s a jéghideg vizes ágyból
emelem ki  magamat.
Erre most már bosszúsággal
lángolnak a szemeim,
s mert nem látok, orvosságért
tapogatnak kezeim.
Majd szűnik a bajaimból,
ha testem nem pánikol,
ne félj, itt lesz minden részem,
mire ajtót rányitol!
Jó lenne már látni is,
de hova lett a szemüveg?
ülök rajta. Majd lesz másik,
szegény, ez már de öreg!
Gyönyörû sor fogaimat
fogja már a ragasztó,
szoknyámon, mert úgyse látom,
biztostű az akasztó.
Szalma hajam göndörödik,
benne áll a csavaró,
bár remélem. Nem látom,
de épp csak az  a zavaró.
Orvossággal rakom össze
szétdarabolt gyomromat,
s egyenesre pomádézom
a családi orromat.
Kávé nélkül olyan ez a felkelés,
hogy álmodom,
pedig már a holnap keze
itt pihen a vállamon...
Nem tudom mi csavarodott:
a lábam vagy a harisnya,
úgy nézek ki mint a koldus
hátán ócska tarisznya.
Valamelyik fiókban egy
szemüveget halászok,
s ámbár gyenge, de legalább
a szobából kitalálok.
Azt hiszem, hogy egyben vagyok.
Ruha, cipõ, melltartó,
fogak, gyomor, minden megvan,
Kész vagyok! A helytartó!

Elmegyek a patikába
szemüveget szerezni,
jobban tudjak késõbb majd
az üzletféllel szemezni.
Felteszem az új szememet,
ránézek a tükörre,
s rácsapok a visszanézõ,
gúnyolódó ökörre.
A hajam repül össze-vissza,
szájam csupa ragasztó,
rúzs takarja egyik felét,
s szemem alja dagadt, óóóó...
Fél gallérom kifelé áll,
másik fele bújdosik,
a többit már meg sem nézem...
Jaj, valami fúrdos itt!
Hazamegyek, fáradt vagyok.
Kezdek mindent elõlrõl,
miközben a testem, lelkem
nagyon sír már belülrõl.
S amig újra darabokból
egész embert alkotok,
szidhatnám a teremtőmet,
de inkább jobb ha hallgatok,
mert még bosszút állna rajtam,
s elvesz mégegy darabot.
Megvan már a reggelim is,
megeszem a haragot!