| Azon az 1986-os május 1-jei napon is nagy örömmel mentem felvonulni,
mint minden évben. Szerettem menni a sorban, főleg a tribün előtt, ahol
mindig pontosan kellett igazodni egymáshoz, hogy a vezető
pártfunkcionáriusok és egyéb fontos emberek meg legyenek velünk
elégedve. Akkor elsős gimnazista voltam, és nagyon szerelmes egy
harmadikosba, aki nem messze állt tőlünk, a Csillagházak előtt
sorakoztunk. Esett az - akkor még nem tudtam, hogy radioaktív - eső.
Szerelmemnek volt esernyője, nekem nem. Megálltunk a Kővár étteremnél,
amelynek tetején egy férfi és egy nő olvasta fel a kommunista
igéket: "Éljen a magyar és a szovjet nép megbonthatatlan barátsága!" Mi
Vikivel a barátnőmmel cinikusan és fojtottan, hogy csak mi halljuk,
rávágtuk: "Éljen!" "Éljen pártunk, a Magyar Szocialista
Munkáspárt!" "Éljen!"
Mikor végeztünk, gyalog mentem haza, mert buszok nem jártak. Már előre örültem nagymamám túrós lepényének, amit minden évben ilyenkor
készített, alföldiesen, sok tejföllel. Egy ismerősöm napozott a
domboldalon, Anyu talán a tetőre ment, ugyancsak e célból.
Akkor még nem tudtuk, hogy aznap éppen a mi városunk felett lépte át a határt a sugár. Furcsa volt, hogy azokban a napokban állandóan jártak a
locsolókocsik, és temérdek vizet öntöztek az utakra. Anyu rengeteg
salátát evett, aminek akkor 50 fillér volt darabja. Később mellrákja
lett, és nem tud szabadulni a gondolattól, hogy a betegséget a sok
radioaktív zöldség megevése okozta.
|
