Nos, ha valaki kíváncsi rá, egy ilyen társasutazás, kb. 100 000 forint, és akkor még ott van 150-200 euró fejenként. Mi tesómmal az eurón spóroltunk, mivel csak 150 eurót vittünk kettőnknek, így aztán mire kifizettük a belépőjegyeket, kb. 20 eurónk maradt, aminek a nagy részét baguettekre költöttük.
Az Eiffel-toronyos nap után, nagyon fáradtak és álmosak voltunk, mivel éjfélre értünk haza. Aznap délelőtt, Versaillesba mentünk, ahol bár sütött a nap, mégis elég hideg volt. Belül nagyon szépnek találtam a kastélyt, a sok szőnyeggel és kristálycsillárral. De úgy különösebben nem vonzódom az uralkodókhoz.
A délutáni program sokkal jobban bejött. Először a parfüm-múzeumba mentünk, ahol sajnáltam, hogy nem vagyok frisebb, mivel nagyon is érdekelt a parfüm készítés, a régi parfümös üvegek, és illatok. Egy kedves francia lány mutatta be a parfümöket; a kedvencünk a jázmin-illatú volt, amit a csuklónkra fújt. Itt tesóm vett, egy kis virágillatú szappant. (Hogy legyen pénzünk, ahhoz egy kicsit üzletelnie kellett: metró-jegyeket adott el, és forintot váltott be euróra.)
Ezután a Rodin-múzeumba mentünk, ami teljesen lenyűgözött. Nem tudtam ellenállni annak a kísértésnek, hogy ne simogassam meg a szobrokat, amelyek nagyon közel álltak a lelkemhez. Különösen megfogott az emberi tenyérben szeretkező pár és a Calais-i polgárok. A múzeum kertjében is rengeteg gyönyörű szobor volt, és ott még sokáig el tudtam volna mászkálni. De sajnos tovább kellett mennünk, hogy megnézzük Napoleón síremlékét, vagyis az Invalidusok-dómját. Napoleón koporsója egy gyönyörű templomban van, amit így már nem lehet templom-célokra használni. (Napoleónhoz sem vonzódom különösebben.)
Másnap reggel sétáltunk a Champs-Elyséen és vettünk egy pékségben narancsos sütit, majd felmentünk a Diadalívre. (Itt nincsen lift, de igazán nem volt megerőltető.)
Majd dél körül elhagytuk Párizst, amit most igazán sajnáltam. (Bár reméltem, hogy itthon melegebb lesz az idő.)
Hazafelé úton megálltunk Reimsben, ahol a székesegyház szebb, mint a Notre Dame. Megcsodálhattam Chagall üveg-ablakait is, amelyek igazán jól illeszkednek a templom egészébe.
Amikor Pesten leszálltunk teljesen meghatódtam azon, hogy egy utcai kijelző 23 fokot mutatott (este fél nyolckor.), ilyenkor Párizsban már mindig nagyon hideg szél fújt. Viszont kellemetlen meglepetés ért. A kis transzfer-busz sofőrje közölte, hogy még több mint másfél órát kell várni, további buszokra, ahonnan szintén lesznek utasok Miskolc felé. Mivel nagyon fáradt voltam, nagyon dühös lettem az utazási irodára, amiről egyébként is úgy érzem, hogy túlságosan is hatalmaskodik az utasok fölött. Kijelentettem, hogy nem maradok a kocsiban, mivel képtelen lennék másfél órát egy helyben ülni egy bezárt kocsiban. Így aztán tesómmal kiszálltunk, és sétáltunk a jó meleg Pesten. Éppen útba esett, így megnéztük az óriás-plakát kiállítást, ami nekem egyáltalán nem tetszett, sőt egyes plakátokat kifejezetten undorítónak találtam.
Miután lassan eltelt a másfél óra, visszamentünk a kocsihoz, de még várni kellett. Egyszercsak megszólalt tesóm:
- Te, az ott nem Zsuzsika?
Mondtam, nem lehet. Hogy lenne itt a kolléganőm, Zsuzsika Miskolcról? De ahogy közelebb mentünk, láttam, hogy mégis csak Zsuzsika; ő szállt le a buszról, amire másfél órát várni kellett. Mivel Zsuzsika jó barátnőm is, nagyon megörültem neki; össze-vissza ölelgettük egymást. Kiderült, hogy ő meg Krakkóban volt! A sofőr is mondta, hogy lássuk be megérte várni ...
Már nem is voltam fáradt, sem dühös. Végigbeszélgettük Zsuzsikával az egész utat, és percek alatt hazaértünk:)