| Küzdőtér |
|
|
|
| Fullextra.hu: Amatőr Irodalmárok Klubja! |
|
|
|
|
F. világa -7. rész Ideje:: 11-07-2013 @ 09:28 pm |
|
|
|
|
Nagy, puha vízcseppek permetezték be az ablakot, a piros-fehér kockás asztalterítőn túl muskátlik virítottak szép fonott kosárban a párkányon. Míg odakinn ítéletidő járta, belül barátságos gyertyafényű hangulatvilágítás mellett beszélgettek a vendégek.
F. egy limonádé társaságában bambult kifelé, nem tudni hova. Már nem tudta felidézni, mikor ült hasonló helyen, sem oka, sem kedve nem vitte ilyen fölösleges kiadásra, magának miért is adott volna partit? Valahogy elsuhantak az évek, terméketlenül, munkába fáradva, kiszolgálva olyanokat, akiket nemcsak hogy nem ismert, de nem is igazán kedvelt. A napok során rendszeresen ismételt hasznos kis műveleteiből szokások lettek, szabad gondolataiból tőlük jottányit sem tántorítható rigolyák. Ábrándjaiból pedig lázálmok. Fiatalkorában ő is olyan volt, mint a legtöbb fiatal: ábrándokat kergetett nagyra törő tervekkel, de szegényen, mint a templom egere. Hitt az emberi jóság hatalmában, mely képes a helytelen útra tévedetteket útba igazítani, majd csalódásait átélve az emberit az Isteni-re cserélve próbálta ugyanezt valamilyen gyakorlati síkra ültetni. Mivel azonban Isten nagyokat hallgatott, míg a hangos eltévelyedettek bűneikkel fertőzték érzékeny lelkivilágát, végül szkeptikus lett. Ugyan nyitva hagyva a kérdést, adott némi esélyt, hátha nem volt hiábavaló az az elmúlt kétezer év, de várakozásában elfáradt és maga is a kísértések fogságába esett; ki nem élt vágyai vad tivornyákba és szórakozásokba fulladtak. Hosszú önmegtartóztatását végül elsodorták a női nem iránti buja vágyai. Sok szerelme volt, de mindnek vége szakadt, vagy úgy hogy ők untak rá viselt dolgaira, vagy úgy, hogy ő nem merte jobban elkötelezni magát egy komolyabbra forduló ügyben. Azután rájött, hogy ezek igazából futó kalandok voltak, nem jött el az igazi, mély, élethosszig beteljesülést hozó nagybetűs szerelem. Mostanában már alkalmi, egy estére szóló, érzelemmentes ügyleteivel is felhagyott, bár az éhség lángoló vágyként még mindig tüzelte, ha nem érzett intellektuális vonzalmat, inkább megfordult az ingyen megkapható örömök előtt és máshogyan vezette le feszültségét. Akkoriban sokat fantáziált, és képzeleteit kivetítette egy halom papírosra. Tűnődött, és az élet mélyebb értelmét keresve nem jutott sehova, Isten rabjaként, szkeptikus kritikusként, de magányos nőcsábászként is egyre kevésbé tudta elképzelni ezt az unos-untalan ismétlődő létfolyamatot. Valahol, lelke mélyén egy megértő társra vágyott, akivel minden területen klappol, csakhogy ezt magának sem merte bevallani. Anyja halála óta senki sem fogta a kezét, vagy vezette, irányította a rögös utakon, nem volt, aki életszerű tanácsokkal látta volna el, vagy ha bajba került, a hóna alá nyúlt volna.
Ami nem is baj, hiszen a gyámoltalan, szülői ház-függő gyerekből végre önálló döntéseket hozó, csakis magára szoruló felnőtt érett. A szál azonban az emlékek szintjén sohasem szakadt el, még mindig feltette a kérdést, mielőtt igent-nemet mondott volna, vajon anyám helyeselné ezt, apámnak nem okoznék csalódást azzal? Nyomorultul, elhalt akaratok bábjaként vívódott a világban, bizonytalanul és feszélyezetten. Mára enerválttá és megkeseredetté is lett, mert képtelen volt szembenézni kísértő örökségével: vagy beépíteni sajátjaként, vagy következetesen szembefordulni vele, saját akarata elcsökevényesedett a folytonos másnak megfelelni kötelezőségben.
A szürke, metsző esőben időnként látott átrohanni a park egyik oldaláról másikra embereket egyedül, ill. egy párt, akinek esernyőjét kifordította a szél, mégis önfeledten állt meg csókolózni, majd csoportosan érkező embereket.
-Talán most – gondolta - talán ők azok -de az alakok mindig köddé oszlottak az esőfüggöny mögött
A pincér udvariasan köhintett és felé hajolva megkérdezte: - parancsol még valamit az úr? – felrakva tálcájára a kiürült poharat
-óh, igazán köszönöm – talán egy…még egyszer ugyanezt!
Jóval korábban érkezett, még rengeteg ideje maradt kalandozni emlékeinek tárházában, figyelme azonban egyre inkább a jövendő események felé fordult. Vajon mi lesz a kimenetele ennek a borongós délutánnak? A tény, hogy C. elfogadta meghívását, szíve sarkát kis napsütéssel töltötte be, ugyanakkor szívének más sarkai még dideregtek a problémák és a kilátástalanság okozta jegességtől. Még nem mert rágondolni, hogy esetleg ez lenne az a rév, amiről oly sok középkorú férfi álmodik, ha társtalanul ébred. Még a gyermekekhez kapcsolódó és a felbomló szövetség okozta kérdések foglalkoztatták, még a tanácsadó akart beszélni belőle, aki valami csoda folytán megmenthet egy súlyos sérüléseket szenvedett, viharos vízen hánykolódó bárkát. Mintha ismét fiatalkori alteregója törne a felszín felé. Megértő és a kedélyeket csitítani kívánó énje mögül azonban öntudatlanul saját sorsán munkálkodó másik énje is ki-kipillantgatott, várakozás telien felidézve C. törékeny, de keserűségében is határozott, könnyekkel küszködő, keretezett, árkolt szép szemeit.
Tanácsokat szőtt magában, egészen szövevényes mélységekig kidolgozva az esetleges reakciókra adható válaszokat. Megpróbált a perifériára került családanya személyébe helyezkedni, aki végső elkeseredésében dönt a szakadás mellett. Sok érv szólt a visszafordítása mellett is, de egy lényeges szál húzta kifelé onnan: mint nőnek az alkalmazkodás maradna az egyetlen lehetősége a család egyben tartására, a gyermekek látványos visszafejlődése mellett, akik a kezdődő hidegháború első áldozatai lennének.
Tudta, mert látta, bőrén érezte szülei hasonlóan elmérgesedő, gyermekkori napjait pokollá tevő csukott szobaajtók mögött zajló civakodásait. Rájött, hogy ez a család is menthetetlen, mert a rákos sejt gyógyíthatatlanul átterjed a többi sejtre.
A mentőöv, amit feléjük dobhatott, a megértő szó és az újrakezdés gondolata lehetett.
Úgy elmerült, hogy nem vette észre a pincért, aki kéretlenül a számláját hozta.
Az idő hihetetlen módon elröppent, vagy csak a szombati nyitva tartás lehetett rövidebb?
C. végül mégsem jött el, kiradírozva azt a kis apró napocskát, mely meleget adhatott volna.
Bizonyára meggondolta magát, vagy mégis rendeződtek a dolgok?
F. ott maradt ismét egyedül kétségeivel és úgy gondolta, mégis ráférne valami vigasztalódás, kifizette a cehet és mivel hazamenni egyáltalán nem akaródzott, átballagott a bisztróval szemközti kiskocsmába, ahol a záróra csak a hajnal felé jön el.
|
|
|
|
|
Utoljára változtatva 11-07-2013 @ 09:31 pm
| Hozzászóló: Anna1955 (Ideje: 11-10-2013 @ 08:13 pm)
Comment: Olvastalak. :) |
|
|
|
|
|
