Eldobott csendekre zajok lépnek,

oszlik  a sötét,  a világ ébred,

szemhéjam alól illan az álom,

tudat  mélázik a valóságon.

Hajnal hajol be a zárt ablakon,

bennem még sötét, a kávém iszom,

a gondolat verslábakat lógat,

de még nem jut szép tinta a szónak.

Fénysugárból seprűt köt a reggel,

és söpörni kezd nagy lendülettel,

minden árnyék az ágy alá gurul,

egy csöppnyi sötét kacag huncutul.

Ablak nyílik, a vadgalamb hangja

röppen, s leül szembe a sarokba,

oda hová az akác sóhajtott

bódító édes virágillatot.

Szép ez a reggel, de mégis hagyom,

indulok, terhek nőnek  vállamon,

s mire az utca végéhez érek,

összetörnek lelkemben a fények.