| Küzdőtér |
|
|
|
| Fullextra.hu: Amatőr Irodalmárok Klubja! |
|
|
|
|
Lávatófalva ( Fény panzió 61 ) Ideje:: 03-11-2019 @ 08:23 pm |
|
|
|
|
Lávatófalva
( Fény panzió 61 )
Evelin és Avar Géza nemcsak jó híreket hoztak, hanem vegyes érzelmeket keltve betelepedtek az egyik elit lakosztályba. Szerencsére hamar megkedvelték őket, elsősorban a közvetlen modorú férfiút. Még a tudóskodó szimpozion életébe is bekapcsolódott. Figyelmesen hallgatta a soron levő különös témákat. Tőle is megkérdezték, elhiszi-e, hogy a földönkívüliek már betelepedtek közénk, és hogy amit valóságnak gondolunk, az csak egy nagy szimuláció. Mosolyogva kitért a válasz elől:
– De ha megtisztelnek a figyelmükkel, elmondok egy másik különös történetet.
– A saját életéről fog szólni, vagy csak a képzelet játéka lesz?
– Hát vegyesen… Majd döntsék el, hogy kiről szól a mese. Címet is adtam neki:
Lávatófalva különös esete
A fővárosból szárazföldön csak a gépkocsit próbára tevő hegyi utakon lehet eljutni Malachiba, vagy ahogy az őslakosok nevezik, Lávatófalvára. Ezért választják a legtöbben a hajóutat, vagyis a tengerpart mentén lassan, de biztonságosan közlekedő vízibuszt. Nem is mindig könnyű feljutni rá. Különösen a turisták kedvelik, bár akad, akit a kötelessége késztet, hogy beálljon a zsibongó, lökdösődő fiatalok közé a sorba. Gerson is ott vár türelmesen a beszállásra, mert meglett korához méltatlannak tartja a helyezkedést, pláne a nyomulást.
De váratlanul egy fiatal teremtés helyet ügyeskedik maga előtt a számára, és előre engedné, de a férfi megmakacsolja magát:
– A hölgyeké az elsőbbség. – Csak ekkor kap észbe, hogy futólag már találkoztak a Főhivatalban, ahol egyszerre léptek ki a tágas előcsarnokba. Gerson a „Természetvédelem” táblával jelzett ajtót, a kisasszony pedig a „Humán ügyek” feliratút tette be maga után. Tessék-lássék módon még köszöntek is egymásnak, ha már ilyen tekintélyt parancsoló környezetben botlottak egymásba. Gerson szokása ellenére utánafordult a tovalibbenő jelenségnek. Az pedig a mozgólépcsőn lefelé haladva, miközben jobbra-balra nézelődött, egy pillanatra megpihentette a tekintetét a férfin.
Most se szerencsésebb a találkozásuk, mert elsodródnak egymás mellől. Amikor Gerson felér az utasfedélzetre, már nem talál ülőhelyet magának, így hát csak a placcon ácsorogva nézegetheti a fiatalok csoportjait.
Az egyik csapat tagjai a felszerelésük alapján akár zarándokútra kelt turisták is lehetnének. Erre vallanak a kitaposott bakancsaik, az elmaradhatatlan túrabotok, és főleg a megpakolt hátizsákjaik az akkurátusan felcsatolt kiegészítőkkel. Az átlagos zarándoktól azonban megkülönbözteti őket néhány vaskos túrazsák és egy profi fényképező apparát.
A másik társaság tagjai inkább vasárnapi kirándulóknak tűnnek. Esetleg tanulmányi sétára indult egyetemi évfolyamnak, ahol egy fiatal tanársegéd a vezető. Aki nem más, mint a beszálláskor felbukkant ifjú hölgy. Amikor elrendezte a csoportját, magához inti Gersont, aki addig esetlen kívülállóként lábatlankodott a két tábor között. Szelíd erőszakkal leülteti a saját helyére, ő pedig átsétál a másik társasághoz, hogy gondos szervezőként velük is felvegye a kapcsolatot.
– Mondjátok csak, szintén a turistahivatalnál foglaltatok szállást? Megbízható ez a félhivatalos társaság?
– Az elhelyezés miatt nem kell aggódni – ha csak nem nagyon kényesek a társaid.
– Kis kényelmetlenség nem számít, ha egyszer felvállaljuk egy eleven vulkán közelségét.
– No, a veszélyt azért ne túlozzuk el, ha egyszer úgynevezett békés tűzhányót fogunk találni.
– Mit gondoltok, mennyire békés? Mint az állatidomár oroszlánja? Olykor az is megvadul. Ha elege van a béketűrésből. És kitörhet…
– Hát a miénk százmillió éve nem tett olyat.
Szép lassan megindul az eszmecsere a két társaság között. Előkerülnek a csomagokból a színes képekkel illusztrált prospektusok, amiket az utazási iroda adott ki. Az elszánt természetjárók egymást lelkesítve magyarázzák a természeti tüneményt.
– Földünkön kevés ilyen „kíméletes” tűzhányó akad. A mi vulkánunk kráterét nem tömte el besűrűsödött láva, ezért a híg kőzetolvadékból a gázok könnyedén eltávoznak. Így a magma kevésbé hevesen tör a felszínre, úgynevezett lávatavat alkot, és a peremen túlcsordulva folyamatosan áramlik lefelé a kráter lejtőin. És éjszakánként a lávató földönkívüli látványt mutat.
– De figyelmeztetnek, hogy nagyon veszélyes az éjszakai fényképezés, mert gyanútlanul belecsúszhatunk az izzó lávába. Pedig mi éppen ezért jöttünk ide: fényképezni mindenáron.
– Azt ígérik, hogy lávaszökőkutakat is lencsevégre kaphatunk, ha szerencsénk lesz. Akad olyan szökőkút is, amely órák hosszat működik el-elhalva, újraéledve.
– Azt írja, hogy „akad”? Hát ez nem túl biztató. És ha pont nekünk nem produkálja magát?
Gerson somolyogva a hallgatja a lelkesedés fontoskodó megnyilvánulásait, de nem nézi le az izguló ifjakat. Valamikor őt is hasonló érzés kerítette hatalmába, amikor először jött erre a tájra. Még most is megilletődést érez, ahogy egyre jobban közelednek a vulkanikus hegységhez.
De nem jut ideje a mélázásra, mert letelepszik hozzá a határozott fellépésű útitársnő. Most már könnyen talál helyet mellette, mert a csapatából mindig kiszáll valaki a közbeeső kikötőkben. Néhány biztató szóval bocsátja útra őket, aztán végül is Gersonra összpontosítja a figyelmét, mint aki elérkezettnek látja az időt, hogy néhány keresetlen szóval összeismerkedjenek.
– Biztos nem először teszi meg ezt az utat –, puhatolózik az Esther néven bemutatkozó közvetlen modorú útitárs.
– Nem bizony. Nekem ez a munkám. Ellenőrizni jövök a helyieket, akikre a tűzhányó van bízva.
– Nahát! Engem is az őslakosok miatt küldtek ide.
– Talán afféle misszionárius? – próbál humorizálni Gerson.
– Ha meggondolom, nem is jár olyan messze az igazságtól. Akár rá is hibázhat a küldetésem céljára, hiszen a megbízóim se tudták pontosan megfogalmazni. Hallott már a Malachi lakosait sújtó álomkórról?
– Csak annyit, ami a sajtóban olvasható. El is tettem egy beszámolót, ha már egyszer ide kell jönnöm.
Előkotor egy újságot és rámutat a hírekre:
- "A falu lakosait sorra altatja el egy különös járvány, az orvosok pedig nem tudják, pontosan mi is okozza a betegséget. Kezdetben még csak 60 embert szállítottak kórházba, mert szédültek, alig tudtak felállni, fáradékonyak voltak és memóriazavarral küszködtek. Egyesek közülük még hallucináltak is. A helyiek szerint a helyzet egyre rosszabb, már 500 embert érint. A település lakói attól tartanak, hogy ha elalszanak a betegség miatt, talán fel sem ébrednek többé." -
– Kedves Esther, ugye nem csodálkozik, hogy én ezt hiszem is, meg nem is.
– Pedig igaz, sőt a helyzet azóta már ennél is rosszabb. – Közelebb hajolva mondja: – A legújabb tünet az alvajárás.
– Éjszaka a tűzhányó fényében?
– Sőt nappal is.
Gerson továbbgondolta a hallottakat:
– Ha valakivel nappal találkozom az utcán, honnan tudom, hogy normális vagy holdkóros?
– Találja ki! Majd kiderítjük. Többek közt ezért is küldtek ide. És ezért szálltak ki a kollegáim a közbeeső állomásokon, hogy alaposan szétnézzenek. Többet, ha tudnék, akkor se mondhatnék. De most már halljam, hogy magát miért delegálták ide. Ugye nem először teszi meg ezt az utat?
– Nem bizony. Nekem ez a munkám. Ellenőrizni jövök a helyieket, akikre a tűzhányó van bízva.
– Ezt meg hogyan értsem?
Gerzson készségesen mesélni kezdett:
– Az emberiség közös kincse ez a csodálatos természeti jelenség, de az itt lakók mégis csak a sajátjuknak gondolják és hasznot akarnak húzni belőle.
– Hát miért ne őket gyarapítaná az idegenforgalmi bevétel? Hiszen ők a legavatottabb idegenvezetők.
– Ha csak erről lenne szó! De ők a lávát kezdték el hasznosítani, durván szólva: a tűzhányó anyagát akarják kiárusítani.
Esther nem mutatott meglepetést, csak biztató mosollyal várta a folytatást. Mintha nem is a sztorira, hanem egyedül Gerson személyére lenne kíváncsi.
– Úgy kezdődött, hogy néhány csínytevő gyerek eltorlaszolta valamelyik lávafolyást és egy ócska fémbögrébe felfogta az anyagát, ami lassan megszilárdult, és máris kész lett az első mesterséges bazaltkocka. Akik értenek az öntödei mesterséghez, azt mondják, hogy ezzel megszületett Lávatófalván az első öntőforma, tulajdonképpen egy kezdetleges kokilla. Ma is ezt a módszert alkalmazzák, csak már gépesítve és ami a legnagyobb baj, ipari méretekben.
– Ugye jól gondolom, hogy nem álltak meg a kockaköveknél?
– Nem bizony, kifejlődött az úgynevezett művészeti öntés, és miért is ne örülnénk a kis bazaltszobrocskáknak? De a díszöntésben is visszakanyarodtak a kockakövekhez és más építészeti elemekhez. A virágmintás utcakövek tulajdonképpen még szépek is. Csakhogy teherhajó-számra fuvarozzák el azok, akik a technológiát ide telepítették. Az egész olyan, mintha azt modelleznék, hogy az űrlakók hogyan zsákmányolják ki egy idegen égitest ásványait.
– Csak ne fessük az ördögöt a falra! – Mindketten féltő szeretettel csodálták az egyre jobban szemük elé táruló hegységet. – De kinek éri meg elszállítani a közönséges köveket?
– Hát a szomszédainknak! Ezért nem lehet egyelőre bevetni a parti őrséget, mert abból ki tudja milyen diplomáciai bonyodalom származhatna!
– Ez aztán a csapda! De mit tehet a kiárusítás ellen egyedül? Milyen eszköz van a kezében?
– Csak a bírságolás és a meggyőzés.
– Ez bizony édeskevés. Már látom, hogy itt életveszélynek lesz kitéve.
Gerson közönyt színlelve megvonta a vállát.
( Folytatás következik )
|
|
|
|
|
Utoljára változtatva 03-16-2019 @ 04:13 pm
| Hozzászóló: a_leb (Ideje: 03-23-2019 @ 11:38 am)
Comment: Olvaslak, Tibor, bár most hosszabbra eresztetted :_)
aLéb |
|
|
|
|
| Hozzászóló: thyborc (Ideje: 03-28-2019 @ 08:04 am)
Comment: Kedves A_Leb, köszönöm a türelmes olvasást. Üdv. Tibor |
|
|
|
|
|
