| Küzdőtér |
|
|
|
| Fullextra.hu: Amatőr Irodalmárok Klubja! |
|
|
|
|
Kávé – vörösborral Ideje:: 04-12-2020 @ 08:44 pm |
|
|
|
|
Már este hét is elmúlt, amikor eszébe jutott, aznap még semmit sem evett. Ült a konyhában, három tojásból rántottát készített, apró kolbászdarabokat pirított a pattogó zsírban, aztán szeletelt gombafejeket zúdított rá; kínai gomba, ma már minden kínai, még ő is. Felnevetett. Hétfőn az ablaknál ücsörgött, a sarkon befordult a Halál. Csöpörgött az eső, feje felett hatalmas fekete esernyőt cibált a szél. Vigyorogva integetett neki. Kinyitotta az ablakot, kihajolt a párkányon.
– Mikorra jövök, főzz egy kávét nekem. Erőset, ha kérhetem.
– Mikor jössz?
¬– Majd.
Szelt egy vékony szelet friss fehér kenyeret, nekilátott az evésnek. Nem volt étvágya. Már húsz éve. Ahogy végigcsorog az idő az egyforma napokon, szürke mázzal vonja be, elsápadnak a színek, lassúbb lesz a lélegzet, durva lesz a bőr, elmegy az étvágy, halkabb a szó. Nehezen letuszkolta az utolsó falatot is. Enni kell. Élni kell. Mindig ezt mondogatta, de már maga sem értette okát.
Felállt a konyhaasztaltól, betette a mosogatóba a tányért és a villát. Még világos volt odakint. Kisétált a műhelybe. Minden este kisétált. Vetni kell rá egy pillantást, hogy nyugodt legyen az álma.
Mindig azt érezte, nem jó helyen van, de oda is vágták neki olykor, tudjad már, hol a helyed! Nem akarta tudni. Összeférhetetlennek tartották, mogorvának, antiszociálisnak, akit ismeretlen vágy hajt átgázolni a másikon, belemondani a képébe az egyetlen igazságot, mely természetesen az övé, támadhatatlan, Istentől való. Féltek tőle, mert csak az igazság érdekelte, kíméletlenül, legyen szó bármiről, az árokásás törvényszerűségeiről, a halászlé receptjéről, netán a politikusok gazemberségeiről, neki mindenről határozott, ellentmondást nem tűrő véleménye volt. Mire ment a kurva nagy igazságával? Semmire. Az igazsággal semmire sem megy az ember, ha az önmagában való csak, és nem védi az ártatlant, a gyengét. De ezt akkor még nem tudta. Vitatkozott Istennel is, nem, nem mindenki bűnös lélek, a rosszak nagyon rosszak, a jók nagyon jók, a többség pedig tehetetlen, idióta hülye, akit a szél fúj ide-oda a két tábor között.
Végigsimított a finom, márványhoz hasonlító kövön, melyet már teljesen tükörsimára csiszolt. Hat hónap alatt. Jó lesz, hacsak el nem rontja, mint eddig mindent. A szándék, a vágy mit sem ér, ha az ember nem képes megvalósítani az elképzeléseit, csak rohan egyik álomból a másikba, de sehol sem lesz otthon. A tökéletességet kereste, de sosem találta.
Mindig felkerül az álarc, mogorva, dühös, ártatlan vagy örökké mosolygós, mely elfed titkokat. Az ember azt hiszi, az álarc megvéd, de az álarc sosem véd meg, mert a fájdalom belül van.
Állt a tükör előtt, hosszú perceken keresztül vizsgálta arcát, szürkészöld szemeiben már nem volt elég fény, a ráncaiban megtelepedett az idő, a fájdalom, szakálla sárgásfehéren virított állán, bajusza elrejtette a száját, se vicsor, se mosoly nem látszódott. Szerethetetlen, állapította meg.
Még két nap. Még kettő. Az izgatottságtól alig tudott aludni. Színesben álmodott. Érezte az amarilliszek illatát. Mosolygott.
Felbontott egy üveg száraz vörösbort, teletöltötte a kecses poharat, másik kezében egy csésze forró, gőzölgő kávét egyensúlyozott, elindult a műhely felé. Ivott egy kortyot, a kesernyés, száraz, ám telt íz boldogsággal töltötte el. Letette a poharat és a csészét a satupadra, leült a repedezett, öreg hokedlire. Elkészült. És nem rontotta el. Életében először valamit nem rontott el. Megremegett a gyönyörűségtől. Lassan vetkőzött. A kikönyökölt pulóver. Aztán a nadrág, majd az alsónemű. Végül az ing. Ott állt meztelenül a műhely közepén, öregen, sápadtan, izgatottan, izmai ernyedten várakoztak, két karja élettelenül lógott meggörbült teste mellett. Kézfejével megtörölte a szemét. Aztán odalépett a szoborhoz, bebújt az ölelő karok közé, a hideg kő érintése mégsem volt kellemetlen. Megölelte. Érezte bőrén a nő ágaskodó mellbimbóit, hasát formás hasához nyomta. Átölelte, megfogta gömbölyű popsiját. A nő hátra vetett fejjel, nyitott szájjal nevetett. Még jobban megölelte, arcát a nyakába fúrta. És sírt.
A Halál a repedezett, öreg hokedlin ült. Mosolygott, miközben kevergette a kávét. Gyönyörködött a szoborban. Egy férfi ölel egy nőt. A nő a férfi nyakát. Átéléssel, szerelmesen. A férfi a nyakába csókol. A nő nevet. Mintha csak egyetlen kőtömbből faragták volna őket, elválaszthatatlanul. A szerelem örök. Valóban az.
Felhörpintette kávéját, ivott egy korty vörösbort. Isteni! Még visszapillantott az ajtóból a szoborra. Jól van ez így, bólogatott, és ismét elmosolyodott. Eldöntötte, aznap már nem dolgozik.
|
|
|
|
|
Utoljára változtatva 04-12-2020 @ 08:49 pm
| Hozzászóló: fényesi (Ideje: 04-13-2020 @ 11:28 am)
Comment: Remek!
Üdv.
fTJ |
|
|
|
|
| Hozzászóló: Egervari (Ideje: 04-14-2020 @ 10:36 am)
Comment: Kedves „fényesi”!
Nagyon köszönöm! |
|
|
|
|
| Hozzászóló: Kankalin (Ideje: 04-14-2020 @ 02:07 pm)
Comment: Azt mondják, a Halál nem válogat. Lesben áll, lecsap oda, ahova nem kellene, de ez is az élet rendjéhez tartozik. A Halál már csak ilyen. Kiszámíthatatlan. Írásod által bizonyítást nyer, hogy az utolsó pillanatig értékelni kell a gyönyörűséget és megélni, még úgy is, ha csak a művészet ad némi enyhülést. Egyszerre megkapó és megrázó ez a novellád. Mivel több művedet ismerem, ki merem jelenteni, hogy hatalmas erő van a tolladban. Tud üzenetet közvetíteni és hatni. Ez az írásod arról árulkodik, hogy még halál után is. Természetes szófűzésed és gondolatáramlásod magával ragadó, gondolkodásra ösztönöz. Nagyon tetszett. Bármilyen fájdalmas tartalmat közvetítesz itt, örömmel olvastam, mert felemelő. :) Szeretettel: Kankalin
|
|
|
|
|
| Hozzászóló: Egervari (Ideje: 04-14-2020 @ 06:42 pm)
Comment: Kedves Kankalin!
Köszönöm véleményedet! A toll ereje viszonylagos, belenéz az ember a tükörbe, s nem mindig tetsző dolgokat lát, de én hiszek az írástudók felelősségében, mert ugyan fontos a szépség dicsérete, ám olykor arról is írni kell, ami ronda, gonosz, bűnös. Így lesz érthető és értelmezhető a világ, s benne az ember. |
|
|
|
|
| Hozzászóló: a_leb (Ideje: 05-09-2020 @ 08:09 pm)
Comment: Nekem nagyon tetszett. A szöveg természetessége, a rövid, de erős konklúziók, a tisztán vezetett történet, a jellemek megformálása. A Halálé különösen. Igazából nekem ő volt itt a főszereplő... Élmény volt olvasni.
aLéb |
|
|
|
|
| Hozzászóló: Egervari (Ideje: 05-09-2020 @ 10:39 pm)
Comment: Kedves aLéb!
Köszönöm hozzászólásodat! Ez egy szomorú történet, a Halál az utolsó szereplő, mint mindig, de azt mondom, az élet fontos, amíg tart
Barátsággal:
Joc! |
|
|
|
|
|
