Mondják, a harag rossz tanácsadó. Hozzáteszem: az összes indulat is az. Legutóbb az otthonszüléssel kapcsolatos hozzászólásom alkalmával estem ebbe a hibába. Nem mintha más lenne a véleményem, mint amit leírtam, de más jött ki belőle. Megpróbálom indulatok nélkül kifejteni, amit gondolok.

   A szülés természetes folyamat, része az életnek. Szerintem ezt mindenki elfogadja. Olykor azonban a szülés veszélyeket rejt mind az anya, mind a magzat számára. Lehetnek ezek meglévő, de fel nem ismert betegségek vagy anatómiai rendellenességek és lehetnek olyan hirtelen előállott tényezők, amelyeket nem lehetett előre látni.

  Mindezen tényezők az emberiség történetében korábban is jelen voltak, sőt sokkal nagyobb mértékben hatottak, mint manapság, így az anyai halálozás és a magzati halálozás/halvaszületés/csecsemőhalandóság aránya is nagyobb volt, mint ma. Ha úgy tetszik, ez is egyfajta természetes dolog volt, a maga kegyetlen logikájával, amely a hibás, a nem életrevaló lények kiküszöbölésével erősítette a faj kedvező adottságait – azaz erősítette volna, ha az evolúció az emberi faj tekintetében meg nem áll úgy negyvenezer évvel ezelőtt. (Ezt nem én mondom, ez a paleogenetikusok  egyre többet hangoztatott és egyre inkább elfogadott véleménye.) Miért állt meg?  És mit jelent az, hogy megállt? Azt jelenti, hogy a természetes kiválasztódás útját elállja a rohamosan fejlődő civilizáció és az emberi tudomány. Lehetne vitatkozni azon, hogy jót tesz-e ez az emberiségnek – valószínűleg genetikai értelemben nem tesz jót. A civilizáció olyan társas együttlétet jelent, melyben az egyén érdekei maximálisan kifejeződhetnek. Adott esetben az lehetne a faj érdeke, hogy a beteg, a nem megfelelő, nem életképes egyed elpusztuljon. Az egyéni érdekek védelme ugyanakkor lehetővé teszi, hogy az egyén a saját hiányosságait, betegségeit a tudomány segítségével orvosolja és esélyeit az egészségesekéhez hasonlóvá növelje. Nem vagyok szülész, de megítélésem szerint a szülészet mestersége és tudománya ennek az esélyegyenlőségnek a nevében jött létre és jutott mai fejlettségi szintjére. Úgy vélem, ebben sincs vita az otthonszülés hívei és ellenzői között.

  A vita magva szerintem ott lehet, hogy mit/kit tekintünk egészségesnek és ki jogosult az ilyen kérdések eldöntésére, továbbá ki viselje a következményeket a rossz döntésért. A kiindulás tehát a.) egészséges kismama és magzat esetében az, hogy b.) az ilyen szülések levezetéséhez elegendő egy meghitt otthoni környezet, segítő rokonok, hideg-meleg folyóvíz, némi kötszer és egy vagy két átlagos tudású bába jelenléte.

    Ad a.) A terhesség tényét, korát, a magzat fejlődését képzett szülészorvosnak kell megállapítania és végigkísérnie. Ehhez számos műszeres és laboratóriumi vizsgálat is  tartozik, melynek során megállapítást nyer, hogy a kismama képes-e spontán, természetes úton szülni és ennek kockázata átlagos-e vagy afeletti. Ha a válasz az, hogy természetes, átlagos kockázatú szülés várható, akkor merülhet fel a tervezett otthonszülés iránti igény.  Ha a kismama várhatólag nem tud majd spontán szülni, vagy jó előre látható komplikációk lehetnek, lelkiismeretes orvos nem járulhat hozzá az otthonszüléshez. Ha az orvos véleménye az, hogy a kismama otthon is szülhet, később mégis komplikációk lépnek fel, a jogi felelősség nehezen tisztázható, mert az otthon szükséges körülmények nincsenek standardizálva (a készülő törvény talán szabályozza majd, de lehet, hogy újabb problémákat is felvet, ahogy az már lenni szokott), nyilván az orvos a helyszíni hiányosságokra fog hivatkozni. Ha a helyszínen sürgős orvosi beavatkozás igénye merül fel, akkor persze lehet mentőt is hívni, a kórházi ellátás lehetősége még mindig nyitva áll. Ha azonban feltesszük azt a kérdést, hogy az anya/magzat életben maradásának, egészségének feltételei és esélyei azonosak –e egy eleve kórházban indított és egy otthon indított, de mentőautóban/kórházban befejezett szülés alkalmával, a válasz az, hogy bizony nem azonosak.

  Ad b.) Mint említettük, nincs szabályozva, hogy milyen háttérkészültség szükséges az otthoni szüléshez. Az ajánlások is sokfélék az illető ország, az illető egészségügy, a szokások stb.  szerint. A hazai környezet komoly veszélyeket rejthet a kellő sterilitás szempontjából akkor is, ha az első szemle a körülményeket megfelelőnek találná.

      Gyakorta elhangzik az is, hogy a kismamának joga van ott világrahozni a gyermekét, ahol jónak látja. Ilyenkor érdemes vizsgálni azt is, hogy az illető – és az őt befolyásolni tudó házastárs, élettárs, szülő vagy egyéb „segítő” – mennyire van a kérdés megválaszolásához szükséges ismeretek és etikai nívó birtokában. Az egyén joga – még az anyáé is – ott végződik, ahol a másik személy – jelen esetben a magzat – joga kezdődik. A magzatnak pedig joga van az épen, egészségesen születéshez, a tudománynak azon a legmagasabb szintjén, melyet az adott társadalom a számára biztosítani tud.

       A fentiekből az derülhet ki, hogy az otthonszülés kategorikus ellenzője lennék. Nem így van, csupán azt kifogásolom, és úgy érzem joggal, hogy a kérdést egyetlenegy szempont, az anya joga/felfogása/kényelme szerint igyekeznek megválaszolni azok, akik a téma körüli vihart kavarják, akár a „pro”, akár a „kontra” oldalon. El tudok képzelni egy olyan jövőt, amelyben a tervezett szülések egy része legálisan és orvosi egyetértéssel otthon történik.  Mindehhez szükséges az általános orvosi/szülészeti ismeretek vázlatos oktatása az iskolákban (van már, ahol működik!), a sürgősségi ellátás nagyarányú fejlesztése, minden orvosi és jogi kérdés előre tisztázása és írásban rögzítése, életmentő orvosi berendezések, vérkészítmények stb. helyszínre telepítése.

      Még egy nem elhanyagolható dolog: a vita időzítése. Nem véletlen ugyanis, hogy az otthonszülés igénye ilyen parancsoló jelleggel merült fel és éppen most. Nagy a bizonytalanság az ország eddig jól működő, de igen költségesen fenntartható szülészeti osztályainak jövőjét illetőleg. Egyes hivatalnokok mindent szeretnének bezáratni, vagy legalább az ágyszámot, a kapacitást, egyszóval: a ráfordítást csökkenteni. A dolog nem oldható meg várólistával, mint a sebészeti szakmák többségében. Nem lehet a kismamának azt mondani, hogy a természet törvényei szerint április 9-én kellene ugyan szülnie, de jöjjön már inkább június 20-án, mert csak akkorra van hely. Kell valami megoldás, de úgy, hogy az a nyilvánosság előtt ne a hatóság ötlete legyen, hanem legyen egy mozgalom, amely majd kiköveteli. Azoknak, akik a drága, mindennel felszerelt, a kor szintjén a legnagyobb biztonságot nyújtó, drága, de profi szülészeket foglalkoztató klinikákon szeretnének szülni, és azt meg is tudják majd fizetni, az ellátás továbbra is a rendelkezésére áll. (Aki tud, mondjon egy államfő-feleséget, egy milliárdosnőt, egy filmsztárt, ismert közéleti személyiséget, aki otthon szült, és nem valami méregdrága magánklinikán.) A plebsnek pedig ott lesz a kiharcolt „joga”: az otthonszülés. Orvos vagyok, de nem szülész, ráadásul férfi, így a véleményem egy „outsider” véleménye. Ne is hallgassatok rám.