Mára eredetileg azt terveztem, hogy a Karácsonyról, a karácsonyi készülődésről irok. Lett volna benne finom cikizés, elegáns filozófia, furcsa szavak kavalkádja, áradata. Egész délelőtt, amig takarítottam, ez járt a fejemben Amikor azonban az Asszonypajtás hazajött a bevásárló körútjáról, és elmondtam Neki miről is akarok írni ma este, letettem a tervemről. Elegánsan érvelt, finoman meggyőzött, keresetlen szavakkal lebeszélt. (Amúgy is eléggé elcsépelt téma, megbántani se szeretnék senkit mindenféle érzékenységet sértve.)

Viszont, van egy problémám. A haikuról van nagyban szó.

A minap ezt a haikut követtem el (a Vásár-haikuk ciklushoz):

Lepje meg kedvesét
egy doboz granulátum
virágcsokorral.

Leültettem a családot a háromoldalú ebédlőasztal köré, és felosvastam művemet. (Illetve csak elmondtam nekik, olvasni nem kellett.) Tessék, mondjatok véleményt!

Csupa értetlen arc. Hümmögés, hummogás. "Apa, ezen még dolgozzál egy kicsit."-szólalt meg a kissebbik fiam.
"Hát, nem értitek, megkapja az elhagyott, vagy éppen szeretett Hölgy a granulátum virágot, hull rá a könnye, mint a záporeső és a virág kihajt, csokrozódik a kezében."- "Ja, ha csak nem így!"-mondják.

Elgondolkodtam. Ha a haikut ketten írják, az írója és az olvasója, akkor nem szabadna konkrétabb lennem. Nem kéne ennél jobban megmagyaráznom, szájbarágnom, hogy mit is akarok kifejezni. A haiku, maga egy vers-granulátum, az olvasó lelkében bomlik ki mint egy virágcsokor.

Három oka lehet ennek az értetlenségnek:
1. Nem gondolkodnak el elég mélyen. Szerintem, haikut egy nap csak egyet szabadna elolvasni, és egész nap azon gondolkodni.
2. Aki nem akar haikut olvasni, hanem csak megkapja, mint egy könyvekkel teletömött hátizsákot a hátára, nem is fogja megérteni. Mert nem akarja megérteni. A haikut akarni kell.
3. Nem ugyanazt látják amit én. Állítólag gyermekkorunkban sokkal intenzívebben érzékeljük a színeket, de olyan fokozatos az átmenet, hogy idősebben a megkopott színeket tartjuk természetesnek. A kék már nem olyan kék mint hat éves korunkban. Az ízek is intenzívebbek lehetnek. Az illatokról nem is beszélve.

De az is lehet, hogy nem is azt látják, amit én. Hol van arra garancia, hogy a Világ ugyanaz nekem mint neked? És egyáltalán objektív valóság-e a Világ? Nem-e csupán egy álom? Nem-e akkor ébredünk a rideg valóságra, amikor örökre elalszunk? Súlyos kérdések ezek, nem is akarok senkit nagyon leterhelni ezekkel, éppen most a nagy karácsonyi készülődés közepette.

Úgyhogy, most abba is hagyom. Viszont megragadom az alkalmat, hogy mindenkinek szeretetben eltöltött, békés, boldog karácsonyt kivánjak. Jó étvágyat kívánok a karácsony szentestei vacsorához, és kérem mielőtt nekiláttok, gondoljatok egy pillanatra a hajléktalanokra, a szegényekre és a magányosokra, bárhol a Föld kerekén.