Fullextra.hu - Éjszaka I.

Forró nyári éjszaka van. A nap nemrég ment le. Figyeltem, ahogy véres fénnyel alábukott a szemközti hegyek mögött. A felhõk is vörösre gyúltak, mintha az égbolt lángra kapott volna, szinte érzetem a forróságot. Most már minden sötét, szívemben pedig nõ a magány. ülök egyedül egy csendes, mélyen a nádasba nyúló stégen. A szél egyre fodrozza a vizet, halkan kóstolgatja ülõhelyem oszlopait. Az éjszaka egyre gyûlik körém, de nem mozdulok. Minek? Nem vár senki. Barátaim messzebb mulatnak, hangjuk sem hallatszik idáig. Megérzem a közeledõ lépteket, nem reagálok. Minden idegszálam reméli, hogy Õ jön. Megérinti a vállam, s ahogy az ujjai a csupasz bõrömre simulnak, tudom hogy Õ az. Leül mellém, nem szólalunk meg. Minek? Nézzük a kigyúlt csillagokat, néma szomorúságban fulladozunk. Percek telnek
így, végre átkarol. Belesimulok az ölelésébe, hangtalan könnyek folynak az arcomon. Szétárad bennem a zsibbadt nyugalom. Letörli a sós cseppeket, ujjai végigsimítják az arcom, bizseregni kezd a bõröm. Gyengéden csókol, ajka puhán zárja le az enyémet. Belül meg reszketek, rámtör a szomjúság. A következõ csók követel, birtokba veszi a számat, nem ellenkezem. Mint ahogy a lángokat minket is körbevon az izzás, vibrál a levegõ. Feloldódom ebben a forróságban. Végignyúlunk a stégen, keze a ruhám alá siklik, minden érintése új gyönyör. Nem tehetek róla, elveszítem a fejem. Lehelete végigperzseli a bõröm, reszket minden porcikám. Szája csapong a testemen, lehunyt szemhéjam alatt is felragyognak a csillagok. Vadul dobol a vér a fülemben, érzem a bõre sós ízét a számban, nem tudok betelni vele. Egybeforrunk és már nincsenek gondolatok. A remegés egyre fokozódik, megfeszülnek az izmaink. Percekre minden összemosódik. Együtt borzongat minket a gyönyör, egyszerre zihálunk. Telik az idõ csendben, párás testünk lassan szárad. Ujjai gyengéden kalandoznak a bõrömön. Képtelenség mozdulni. Fekszünk szorosan egymáshoz simulva a szél puhán borzolja a nádast. Hajnalban ránkköszönt a valóság, felöltözünk. Visszamegyünk a többiekhez, cinkos a mosolyunk. Ám bennem egyre feszül a kérdés: mi lesz ezután? Kitart-e ez az érzés napokra, hetekre, hónapokra, évekre, esetleg örökre? Vagy holnap ismét barátokká szelídülünk?