Emlékezés
A megyei önkormányzatnál kellett valamilyen ügyet intéznem. A portai szolgálat segítségét kellett kérnem, hogy megtaláljam, az ügyintézőt.
Ismerős. Örömmel üdvözöltük egymást.
- Rég láttalak…mi van veled…?
- Beteg vagyok.
Kicsit meglepődtem, hogy egyből kimondta.
- Rákos vagyok. Már csak pár hónap van hátra. Addig is elfoglalom magam.
A gyomrom összeszorult, lábam zsibbadni, fejem zúgni kezdett.
Hirtelen nem is tudtam, mit mondjak. Vigasztalni...Tovább kérdezgetni…Továbblépni…
Ő is érezte, nem tudok mit kezdeni a helyzettel. Megismételte az emeletet, szobaszámot, nevet, akihez mennem kellett.
Kóvályogva indultam utamra, valamit még próbáltam mondani, de már csak a köszönésre emlékszem.
- Ég veled.
Fiatalon kézilabdáztam, és Sebi volt az egyik játékvezető, aki gyakran vezette a meccseinket. Középmagas, szikár fiatalember volt. Jókedélyű, mindig mosolygós.Közvetlen természete miatt kedveltük.
Hányszor fújta le a kapura dobást. Vonal! Kifelé szabad...!Harsogta a pályán.
A meccsek után a együtt, utazott, ünnepelt a csapattal.
Ha vesztettünk,elmondta, szerinte miben kellene változtatnunk.
Valamikor ő is játékosként kezdte. Egy súlyos sérülés után váltania kellett. Játékvezetőként a sport közelében maradhatott.
Néhány hónappal későbbKezemben az újság. Olvasgatok. Átfutom a gyászhíreket.
Mély fájdalommal tudatjuk, hogy…….súlyos betegség után meghalt: S.I. Temetése ……
/2004.06. 12./
