Minden évben ez az egyetlen nap, amikor én ébresztem a
kétharmadot. Mindkettőjüket meglocsolom francia kölnivel. Hatásos
lehet a dolog, mert bár sok éve csinálom, nem hervadnak. Idén
bővült a locsolandók serege. Egyenesen megduplázódott, Juci és
Júlia személyével.
Készülődés, majd indulás a szomszéd utcába! Messzire megyek,
illik telefont is vinnem. Naná, hogy az enyém lemerült. Jó lesz a
Rózsikáé is, amíg nincs másik. Ezen a viszonylag korai órán
valahol megy a villanyfűrész. Nem baj, azért odaértem a címre. Ha
valahol ritkán járok, rájöttem, nem a legnagyobb gondom vakon
odatalálni, hanem a csengőgomb felfedezése, ami némi gondot
jelent. Rövid kotorászás után megtaláltam a kerítés tetején.
Csengetek, csengetgetek. Én jól hallom, de a benn tartózkodók,
hallászavarban szenvednek, esetleg még az lehet, pechemre, hogy
kinn tartózkodnak házon kívül. Arra nem gondoltam, errefelé is
húsvét másnapján hasonló program lehet, mint felénk, nem engedünk
be senkit. Igényelném a locsolókat, de családom tiltakozik
ellenük.
Toporgok a kapu előtt, egyik lábamról a másikra állva, mint egy
kis iskolás. Lehet, hogy vállalkozásom dugába dőlt? Talán nem is
olyan nagy baj, csak tudnám, mi az a "duga?" Igazságtalan lenne a
sorstól, hogy másnak van, nekem meg nincs. Kezdett felmenni
bennem a pumpa, ezért nem gondolkodtam rajta, ha a kényszer
rávinne, kinek a dugába dőlnék legszívesebben. Milyen szerencse,
elhoztam Rózsika mobilját, így felhívhatom rajta Gyöngyi régi
telefonját. Két nappal ezelőtt Júlia megvásárolta az adott
készüléket, de még a menüben nem aktualizáltuk az adatokat, tehát
ha Rózsika telefonjáról Júliát akarom hívni, bemondom, "Gyöngyi."
Júliánál pedig megjelenik a display-n, hogy "Anyu". Hurrá! Végre
hallok egy nőinek betudható, ámde idegen hangot a vonal másik
végén. Ha nem Júlia, az se baj. Akárki legyen, meglocsolom, ha
már itt vagyok.
- Tessék, Szia Rózsika!
- Mikor fenik, peng a kasza, locsoljak, vagy húzzak haza?
- Jaj, Miki! Ezt a meglepetést. Várjál picit, felöltözöm, és
beengedlek, mert még feküdtünk.
- Júlia, ne töltsed fölösleges dolgokkal a drága időt, jó vagy
nekem ruha nélkül is.
- Bolond. Kis türelmet!
Nincs igazság a földön. Bókolhatok a hölgyeknek, engem mindegyik
negatív jelzővel illet. Mi lenne, ha bemásznék a kerítésen, ahogy
Juci szokta nálunk?
Időm lett volna rá, mert Júlia nemcsak felöltözött, de még egyéb
fontos teendőit is elvégezte a fürdőszobában. Puszilkodásnál
észrevettem, a hajára ráfért volna még kevés odafigyelés. Több
mint fél év alatt nem tudtam rászoktatni, ahol ismerős vagyok,
ott nem kell vezetni. Végül is vannak személyek, akiktől nem
veszem rossznéven, ha kézenfogva irányítanak. Benn a nappaliban
előkaptam.
- Reggel felkerekedtem,
messze elkerekeztem.
Egy kedves kertre leltem,
settenkedtem, s bementem.
Benn nefelejcset szedtem,
nem neszeztem, nem mertem.
De egy kecske mekegett,
nefelejcsem elveszett.
Egyebet nem tehettem,
sebesen elszeleltem.
Verselgetek teneked,
permetezem fejedet.
Ezreseket szeretem,
eledeled megeszem.
- Aranyos vagy, köszönöm szépen. Most már tuti, nem fogok
elhervadni.
- Merre lehet meglelnem gyermekedet?
- Gyere! Erre mehetsz. Fekhelye benn e teremben. Este elernyedt,
s elszenderedett. Reggel nem kelt fel.
- Megy ez neked.
- Megleslek benneteket. Nem leplezem, lelkemnek tetszett.
Testednek eleje, nemednek szerve felett, mely eledelt temetne?
- Reggel nem ettem eleget, hehehe.
- Ez mese, ez nem lehet.
Nemzet sejtje, benne e gyermek, mely szendereg.
- Kelj fel! Fedeletlen elejedre hevet ereszt e reggel melege.
- Mit mekegsz, Mikuli?
- Te szertelen gyermek,
fejeden e permet.
Eledeled nem kell,
megeszem helyetted.
- Mond Mikulinak csillagom: nem eszed meg helyettem, mert
szeretsz engem.
- Ahogy az anyu mondja. Különben megeheted, este nagyon
bezabáltam, nem vagyok éhes. Köszike a locsolást. Hajoljál le,
hogy megpuszilhassalak! Fincsi kölnid van, nem akarod megosztani
velem?
- Nem, félek, rosszul járnék. Kilocsolnád a kölnit, aztán enyém
lehetne az üres üveg. Júlia, piszkosul vágod ezt a mekegős
szöveget.
- Ennek története van. Az udvarlási időszakban többek között
ezzel vágodott be nálam a volt férjem. Sokat kirándultunk, közben
mindenféle szójátékokkal szórakoztunk.
- Nem veszed tolakodásnak, ha megkérdezem, milyen fickó volt a
nagy ő?
- Gyere, hagyjuk Jucit készülődni! A másik szobában megkínállak
egy kis üdítő Unicummal. Ez még a szülinapom óta várakozik rád.
Mesélek, közben áldozatot hozol azzal, ha megkóstolod az általam
főzött sonkát meg tojást. Süteményt is sütöttem, bár abszolút nem
készültem arra, hogy átjössz, mást pedig nem fogadunk. Semmi
szükségem a pénzért locsolkodó akárkikre.
- Bolond az lehetek, de akárki nem szeretnék lenni, hiszen
egyedi, és mint ilyen, megismételhetetlen vagyok.
Koccintottunk. Néha úgy érzem, Júlia nem ismer, máskor meg
igazolja az ellenkezőjét. Az italt decis pohárban adta, mert
tudja: vagy iszom, vagy nem. Ezzel együtt megmutatta, ő egy kis
gyűszűnyi pohárból ivott. Azután úgy tálalt, mintha hatan lettem
volna, pedig csak hárman ültünk asztalhoz.
- Magammal kezdem, hogy megértsed a folytatást. Egy kicsi zalai
faluban születtem. Közel a hármas határhoz. Vend származású
vagyok. Beszélem a nyelvet, bár sokat felejtettem. Otthon
szlovénül beszéltünk. Apám értelmiséginek volt mondható,
végzettsége szerint agrármérnök. Anyám a nyolc osztály befejezése
után nem tanult tovább, szükség volt otthon a munkájára. Mai
napig a földet túrja. Későn házasodtak össze, de azt is kár volt.
- Legfeljebb a Szentlélektől születtél volna.
- Megszülettem, csak minek? Apám két szenvedélyének élt, az
italnak és a nőknek. Anyám sokat, nagyon sokat szenvedett
mellette. Egy pozitív dolog írható a fater számlájára, soha nem
bántott minket. Tavalyelőtt halt meg, azóta anyám egyedül van.
Ami a szürkeállományt illeti, apám génjeit örököltem. Külsőleg is
hasonlítottam rá. Szakközépiskolában érettségiztem, kitűnőre. Pár
hónapig azzal hitegettek, a környéken kapok végzettségemnek
megfelelő állást, de ez nem jött össze. Vegyesboltban voltam
kiszolgáló, vagy inkább mindenes. Úgy döntöttem, feljövök
Budapestre.
- Alkatilag nem való neked a nehéz fizikai munka, legalábbis, ami
a csontozatodat illeti.
- Félelmetes vagy. Miki, aki nem lát, de ... Na mindegy,
folytatom. Egy barátnőm két évvel előbb próbált szerencsét
Pesten, és bejött neki. Ma is kolléganők vagyunk Szilvivel. Közös
albérletben laktunk, de én nehezen aklimatizálódtam a
nagyvárosban. Féltem a forgalomtól és a sok idegen ember között.
- Képzeld el, Mikuli, ha anyuval Pesten járunk, időközönként
hátranéz, mintha jönne egy rabló utánunk.
- Te pedig, kislányom, semmitől nem félsz, ami vakmerőség. Ezért
vagyok frászban, amikor nem vagy itthon.
- Gondolom, Júlia a félszeg, naiv, szép falusi lány felkerült
Pestre, és jöttek a széptevők.
- Komolyan vettem a munkámat, ahogy ma is lelkiismeretes vagyok.
Güzültem akkor is, mint most, mert élére kellett raknom a
forintocskáimat, hogy egyszer kiszabadulhassak az albérletből.
Másfél év telt el így, amikor ideiglenesen áthelyeztek egy másik
telepre. Ott figyelt fel rám a volt férjem. Az az igazság, nem
sokáig kellett legyeskednie körülöttem, hogy belezúgjak. Jóképű,
okos, értelmes és céltudatos mérnökember. Pillanatok alatt
kipuhatolta a gyengéimet. Sokat kirándultunk, beszélgettünk, és
persze folyamatosan tette a szépet. Fél évig sikerült távol
tartanom magamtól. Az elveimet nem akartam feladni, ha érted,
mire célozok. Ő volt az első az életemben, házasságkötésünk előtt
két hónappal. Pár hétig laktunk a szüleinél, aztán megvettük ezt
a házat, amin javításokat kellett eszközölnünk. Otthonról kaptam
némi pénzmagot. Az apám jó pénzért eladott pár hold földet meg
szőlőt külföldieknek. Értette a szakmáját, kár, hogy tönkrevágta
itallal a máját. Így ki tudtam fizetni a ház felét.
- Anyu, szeretnék kimenni az udira! Engem ez nem érdekel, inkább
játszok a Flokival.
- Menjél! Nem mehetsz el itthonról, és senkit nem engedhetsz be.
- Sziasztok! Szia, Mikuli barátom.
- Nem baj, hogy Juci kiment, kényes téma következik. Férjem
minden energiáját befektette, és baráti körét is felhasználta,
hogy ez a ház olyan legyen, ami megfelel az igényeinknek. Ezentúl
azonban semmi jót nem mondhatok házasságunk folytatásáról.
Tisztában volt született adottságaival, mindent és mindenkit
eszerint ítélt meg. Az már az esküvőnkön kiderült, anyámon átnéz,
mert buta, mert paraszt, mert ... Apámat állandóan ócsárolta az
életformája miatt. Ritkán látogattuk meg őket, de az egyik ilyen
alkalommal, ha nem ugrok közéjük, apám miszlingekre szedte volna.
A falusi életmód igencsak megedzette, míg a férjem hozzá képest
puhány ficsúr volt.
- Ha jól értem, volt férjed természete nagyban hasonlít az
enyémhez, tehát egoista.
- Ha ez igaz lenne, a lányom nem istenítene téged. Gyerekről
hallani nem akart, én hülye, ebbe először bele is egyeztem.
Ugyanakkor a védekezés az én feladatom volt. Mikor világossá vált
számomra, mellettem isten tudja, hány nője van, döntöttem, nekem
gyerek kell, ő jelentheti számomra az élet értelmét. Abbahagytam
a fogamzásgátló szedését. Amikor kiderült, babát várok, közöltem
vele.
- Elképzelem, milyen boldog volt, hogy csőbe húztad.
- Először és utoljára kezet emelt rám, mert nem voltam hajlandó
elvetetni. Akkor szűnt meg köztünk minden kapcsolat. Átköltözött
ebbe a szobába, és bár egy fedél alatt éltünk, de abszolút külön
életet. Juci megszületett. Természetesen nem járult hozzá a
kiadásaimhoz. Gyesen nem maradhattam, hiszen kettőnkre kellett
keresnem. Még több, mint öt évig éltünk így, mikor szerencsémre
úgy döntött, összebútorozik az egyik kurvájával. Azóta is vele
él. Képzeld el, az öt év alatt tíz percig nem volt kettesben a
lányával.
- Ennyire nem szerette ezt az aranyos kislányt?
- Utálta, ahogy akkor már engem is. Amikor döntésre jutott,
beadta a válókeresetet. Nekem arra sem volt pénzem, viszont
közöltem vele, perelni fogom a gyerektartásért. Ez hatott, mert
megegyeztünk, Juci nevére íratjuk mindketten a házrészünket, ő
nem kér egy fillért sem, viszont ezzel letudja szülői
kötelességét.
- Nézd Júlia! Nehéz az életetek, mégis úgy gondolom, jól kerültél
ki abból a házasságból. Képzeld el, fizeti a gyerektartást, és
még hosszú évekig kerülgetitek egymást ebben a házban!
- Ez igaz, csak mindig attól félek, összecsapnak fejünk felett a
hullámok. Mi a biztosíték arra, hogy jövőre is lesz állásom?
- Nem szabad rágondolni.
- Tavaly bepánikoltam. Rendbe kellett tetetnem a kertet, amit
egyedül nem győztem. Jött ez az istenverte Béla. Kétségtelen, a
kertet rendbe rakta, aztán mire észbekaptam, befogadtam. Attól
kezdve cseléd voltam mellette.
- Viszont mégiscsak egy biztonságot jelentő férfi volt.
- Bizony, egy amolyan f... gyerek. Na mindegy, őszinteséget
ígértem. Közel négy hónapig élt a nyakamon, ezalatt egy kezemen
meg tudom számolni, hányszor bizonyította, hogy férfi. Emlékszel,
pár hónapja a telefonban azt mondtad, elviszitek magatokkal
Jucit, a fiatalok meg alkossanak kistesót. Magamban nevettem, de
neked nem fejtettem ki a véleményemet, mert még alig ismertük
egymást. Béla Szilveszterkor visszament anyuci szoknyája mellé,
én pedig felsóhajtottam, és az új évet fogadalommal kezdtem:
elegem van a férfiakból. Nem tudom, mit hoz a jövő, de míg a
lányom nem lesz önálló, addig az én házamat minden fickó
messziről kerülje el!
- Akkor meg már minek? Mondtam, hogy fincsi sütit készítettél?
Rózsikát meglephetnéd a receptjével, mert imádom a krémes
süteményeket!
- Ezek szerint jól működött a tudatalattim. Tudom, otthonülő
vagy, nem számíthattam rá, hogy meglocsolsz bennünket, de valami
mégis azt súgta.
- Tegnap estefelé kinn voltam az udvaron. Felőletek a déli szél
finom süteményillatot hozott. Rózsika mondta, ma jöjjek át, és a
locsolásért cserében biztos megkínálsz vele. Az az igazság,
vacilláltam, mert sajnáltam ezt a drága francia kölnit, amit még
Gyöngyi hozott Párizsból.
Nyomattam a sódert, közben bevágtatott a kis szeleburdi. Mintha
észre sem vettem volna, beszéltem tovább, ő pedig nekem, majd
amikor látta, reménytelennek tűnik a dolog, nem figyelek rá,
elkezdte ütögetni a vállamat.
- Csitri, mi vagy te, vakverő?
- Anyu a jó előbb azt mondta, vakmerő vagyok. Mi az a vak verő?
- Én nem látok, te pedig versz. Érted már?
- Istenem, de hülye vagy, Mikuli.
Júlia elkezdett nevetni. Többszörösen jólesett. Ezek szerint
megszokta az önirónikus humoromat, valamint az előbbi
mondataimnak sem adott hitelt.
- Tegnap átmentem Brigihez bicajjal, és vittem a nagy nyuszit,
amit tőletek kaptam.
- Jaj te, azt a nyuszi tojta.
- Buta nyuszi. Pestről jött gyalog, és mivel ti közelebb laktok,
megpihent nálatok egy tojás erejéig, majd folytatta útját
hozzánk, és itt is tojogatott.
- Gondoltam. Amikor tőlünk elindult, mondta, még mindig csikar a
hasa.
- Megdumáltátok, hogy születik a gyerek, míg én kutyáztam?
- Anyukád azt mondta, téged a gólya hozott.
- Hmm! Az apuról el is hiszem, hogy megdugta a gólyát.
- Júlia, mit szólsz gyermeked felvilágosultságához?
- Hüledezek.
- Juci-muci, ölelgessed meg anyukádat, mielőtt teljesen kihűl!
Csípem, ahogy hízelegnek egymásnak. Immár harmadszor tapasztaltam
ilyet náluk. Január óta határozott változáson mentek keresztül.
- Ha közben tudtok rám is figyelni, Júlia, tudod, hogy
megbántottál?
- Úristen, mivel?!
- Ezt a locsolási kérdést nem gondolhattad komolyan.
- De igen, ha te sajnáltad tőlünk a kölnit.
- Anyuci, ne higgyél neki!
- Nyugodj bele kislányom, nem hiszek!
Megszólalt a kapucsengő, Juci kiugrott anyukája öléből.
- Anyu, ne ijedj meg, Rózsika néni meg Gyöngyi néni csengetnek.
Felhívtam őket, jöjjenek át sütit enni.
