Az egyénem tükrözése,
az egységben kifejezve
adja meg a létezésem,
amely a közösség egyben.
Az egy számba kifejezve
soha nincs elszigetelve,
körülfogva környezettel
kapcsolódik így, már egyben.
Felbontva is két fél részre,
ellentétben a középpel,
létrehozza azt a mozgást,
amely egyensúlya egyben.
Ellentétes erők harca,
egyenlően szétoszolva,
a fejlődés hordozója,
és az egyesülés egyben.
Teremteni csak így lehet,
újat adni természetnek,
mely a művészet alapja,
kulturális szint is egyben.
Egyszerűen elképesztő,
érzelmeket bizsergető,
boldogság felé törtető
életforma is így egyben.
Tetteimnek a mezején
egyengetem, egyfolytában,
kétség és félelem nélkül
lelkembe építve egyben.
Így adhatom egyszer tovább
élet-halál körforgásba,
emlékezet formájában,
mely az örök élet egyben.