| Küzdőtér |
|
|
|
 |
Alkalmazkodni és újat adni - ebben a tanulmányomban ezt a (sokszor feloldhatatlan ellentétnek látszó) kérdést egy igen érdekes szemszögből vizsgálom.
|
Hogyan tud egy XIX. századi európai egy magát még jelképekben, mítoszokban kifejező nép számára egy teljes egészében ezt megkérdőjelező fogalmi gondolkodás rögzítésére szolgáló írásrendszert alkotni, majd azt vele elfogadtatni?
LEA-KATHARINA STELLER:
ALKALMAZKODNI ÉS ÚJAT ADNI – AVAGY “ACCOMODATIO” A PALEOGRÁFIÁBAN
"Civitas coelestis dum peregrinatur in terra ex omnibus gentibus cives evocat atque in omnibus linguis peregrinam colligit societatem; non curans quidquid in moribus, legibus, institutisque diversum est, quibus pax terrena vel conquiritur vel tenetur; nihil eorum rescindens, nec destruens, imo etiam servans ad sequens: quod licet diversum in diversis nationibus, ad unum tamen eundemque finem terrenae pacis intenditur, si religionem, qua unus summus et verus Deus colendus docetur, non impendit" (Semptey p.32) fogalmazza meg Szent Ágoston “De Civitate Dei” c. munkájában az “accomodatio”, vagy későbbi protestáns terminológiával az “Einwurzelung des Christentums”, azaz a missziós pedagógia lényegét. A “Sacra Congregatio de Propaganda fide” 1659-es instuctio-jában a misszionáriusok kötelességévé teszi az accomodatio-t: "... Et quoniam paene est homnium natura, ut sua et maxime ipsas suas nationes caeteris et existimatione et amore preaferant, nulla odii et alienationis causa potentior existit quam patriarum consuetudinum immutatio, earum maxime quibus homines ab omni patrum memoria assuevere praesertim si abrogatarum loco mores tuae nationes substitutas et inferas. Itaque nunquam usus illarum gentium cum usibus Europaeorum conferte quinimo vos illis magna diligenta assuescite." (i.m. p.39) Alkalmazkodni és újat adni - ebben a tanulmányomban ezt a (sokszor feloldhatatlan ellentétnek látszó) kérdést egy igen érdekes szemszögből vizsgálom. Hogyan tud egy XIX. századi európai egy magát még jelképekben, mítoszokban kifejező nép számára egy teljes egészében ezt megkérdőjelező fogalmi gondolkodás rögzítésére szolgáló írásrendszert alkotni, majd azt vele elfogadtatni?
A feladat megoldására kétféle lehetőség kínálkozik. Az egyik mivel a vallást, az életkörülményeket a törzs, azaz a közösség határozza meg oly szigorúan, hogy ha ebből a körből bárki kilép, szemükben rögtön halottá válik - meg kell keresni azt a megfelelő bennszülött vezető személyiséget, ki a törzsre gyakorolt tekintélyével, egyéniségével és beavatottságával a megszokott rítusokon és mítoszokon keresztül "becsempészi" az új gondolkodás alapelemeit. Ez sajnos nem sikerült az irokéz törzsbe tartozó mohawk-oknál. Egyik törzsfőnökük, a missziós iskolában nevelkedett Thayendanega (angol nevén Joseph Brant) az 1770-es években hiába próbálkozott - a mohawk nép mentalitása (hírhedten véres harcosok voltak) nem tudta befogadni a kereszténységet, és Thayendanega erőfeszítése, hogy lefordítsa az Újszövetséget, az ellenséges hozzáállás miatt kudarcba fulladt. A mohawk-ok mára szinte teljesen kipusztultak, nevüket csak egy hamiltoni egyetem őrzi.
A másik - jóval nehezebb - lehetőség ezt a folyamatot kívülről elindítani. Erre vállalkozott James Evans methodista misszionárius, híven vallásának központi eszméjéhez, a megtérítéshez. (Ők dogmarendszer nélkül, csak a Bibliára alapozzák tanításukat.) James Evans 1801-ben született az angliai Hullban. 25 évesen került Kanadába, hol egy missziós iskolában (Rice Lake, Upper Canada) ojibway gyerekeket és felnőtteket tanított. 1837-ben publikálta “The Speller and Interpreter, in Indian and English” címmel az ojibway nyelvtant, valamint himnuszokat és Biblia-idézeteket fordított. 1840-ben több missziós munka tökéletes elvégzése után az angliai Wesleyan Missionary Society kinevezte a Hudson`s Bay Territory szuperintendensévé. Ez a terület az l670-ben alakult Hudson`s Bay kormányzóság alá tartozott, mely II. Károly angol király privilégiumának értelmében hatalmas vagyonnal bírt: tulajdona volt földterületének teljes érckészlete, kizárólagos joga volt a szőrmekereskedelemben, valamint épületeket, erődöket emelni, városokat alapítani, törvényeket hozni s azok végrehajtóit kinevezni. A több, mint egymillió négyzetmérföldnyi terület feletti hatalmát 1821-ben a North West Company bekebelezésével tovább növelte a kormányzóság a Rockie hegylánctól egészen a Csendes óceánig, délen pedig a 42. szélességi körig.
A Hudson`s Bay társaság szoros kapcsolatban állt a halászó, vadászó nomád indián törzsekkel, kiknek megtérítése a kormányzóság anyagi érdekével szöges ellentétben állt, hiszen az ezzel együtt járó civilizálódás "veszélye" reális volt - nekik viszont hasznuk a mezőgazdasági termelésre áttérő indiánokból nem származhatott. Ezért - a Társaság élve kizárólagos erődépítési jogával ún. Nagy Házakat emeltetett, hogy így a területén élő, algonkin néphez tartozó indián törzsek fő vallási jelképét térben megjelenítve őket "megfelelő szellemi, vallási szinten" tartsa. Az algonkinoknak ugyanis "egyik legősibb mítoszuk éppen a Nagy Házra vonatkozik, amely a mindenség tökéletes képe, szimbóluma. A következőképpen ábrázolják: Négyszögletes épület; egyik ajtaja keleten, a másik nyugaton, a kettő között átmenet a nap útja, vagyis az élet útja. Két nagy oldala az életet és a halált jelképezi; ezenkívül a szimbólumrendszerben megtaláljuk még a nappaléjszaka, férfi-női ellentétpárokat, valamint az egymást kiegészítő törzseket és a különféle szellemeket, amelyeket szobrok ábrázolnak. Egyszóval az egész föld és földi élet jelen van polaritásaival. Középen egy faoszlop emelkedik: ez jelképezi a világ tengelyét és megjeleníti a mindenség függőleges szerkezetét. Ez az oszlop vagy cölöp tartja a mindenséget, csúcsa a Teremtő kezében van, aki "ott fenn" lakik, de aki az "oszlopban" is, az egész Házban jelen van. A primitív gondolkodás ugyanis nem különbözteti meg a személyest és személytelent, az anyagit és a szellemit, a megjelenítést és a "való létet": Isten egyszerre az egész mindenség és a csúcs, a mindenség feje, mestere." (Szabó p.25)
A "sápadtarcúak" terve eleinte sikeresnek bizonyult. Az algonkinok legfejlettebb törzse, a békés, előrelátó, csak végszükségben hadakozó cree nép a Nagy Tavak vidékén, nyugaton, a Winnipeg tó mögött élt. (Számuk még 1962-ben is 46 ezer volt, azaz a navahók után a második legnépesebb törzs.) Nemcsak vadásztak, hanem már elkezdtek földműveléssel is foglalkozni; a Nagy Tavak melletti mocsaras területeken nyírfakéreg kenuból aratták a rizst, s ami aratás közben a vízbe hullott, abból nemsokára újra arathattak. A jó Manitu így gondoskodott indián gyermekeiről, ellensúlyozva testvére, rossz Manitu, vagyis a tél, a vihar, a betegség hatását. Fejlődésüket a kormányzóság egyik vezető személyisége, William Henry Harrison tábornok nem nézte jó szemmel, így az egyre gyakoribbá váló megtorló intézkedések ellen az indiánoknak védezni kellett. A cree törzsfőnök, Tekumszeh (Hulló Csillag) az igen ritka népsűrűségű északamerikai konstinens mintegy felét lakó algonkin törzset futárok útján 1807-ben harcba szólította, mégpedig úgy, hogy minden törzsfőnöknek küldött egy piros ágköteget, melyből minden reggel kihúztak egy kis fadarabot az utolsó ág a harc napjára esett. Az ütközetre pontosan megérkező indián harcosok azonban a legfőbb varázsló, Tenszkwatawa jóslata miatt harc nélkül elmenekültek. A véres megtorlás mellett vallási megfélemlítésre is sor került, megtörve az algonkinok európai gondolkodással már felfoghatatlan, egymillió négyzetmerföldnyi területet összekötő "analfabéta" szervezettségét. (Írásbeliségük ugyanis egyáltalán nem volt, kivéve egyik águkat, a delavárokat. Ők nemzetségtörténetet jegyeztek fel piktografikus jegyekkel - vagyis az élethűségtől eltávolodva, jelképesen ábrázoltak egyegy konkrét tárgyat, mely hol egy szót, hol akár egy egész mondatot jelentett, nem nyelvhez kötve. 184 jelet festettek vörössel egy fakéregre, mely a beavatott véneknek csak számukra érthető emlékeztetőül szolgált. Általános használatba tehát nem ment át a képírás, ugyanúgy, mint a másik nagy indián törzsnél, a dakotáknál, kik bölénybőrre írt Téli Krónikájukat 1800-tól 1870-ig vezették.)
Több, mint harminc évvel az események után a cree törzs ismét mozgolódni kezdett. Elszigetelődtek a törzs többi ágától, s a közös hovatartozás érzése iránti vágy fokozódott bennük. Ekkor nevezték ki a terület szuperintendensévé James Evanst, ki korábbi missziós munkája során nemcsak megtanulta az algonkin család egyik nyelvjárását, az ojibwayt, hanem szótagrendszerét (syllabary) fel is tárta. A cree és az ojibway nyelv szótagrendszere feltűnően hasonlít egymásra, s Evans erre támaszkodva egy új, cree "syllabic" ábécé kidolgozásába kezdett. A cree ruhák hímzéséhez hasonló jegyeket tervezett a különböző szótagokra. Ez tíz karaktert jelentett (később lecsökkentette kilencre), négy különböző pozícióban, melyek a magánhangzót jelölik. A tíz karakterből egy magát a magánhangzót jelenti, a többi kilenc pedig valamiféle mássalhangzó-magánhangzó kombinációt. A végződésekre külön jelet alkalmazott, így összesen 49 jelből áll ábécéje.
Evans többezer mérföldet evezett kenujával indián tolmácsokat, segítőtársakat keresve, míg végül sikerült a Hudson-öböl melletti Norway House-ban berendeznie az első cree nyomdát. A betűket puskagolyókból, teásdobozainak belső burkolatából öntötte. "Ősnyomtatványaiból" sajnos mára csak három példány maradt, mindhárom 1841-ből, rendkívül durva, Evans által merített papírra nyomtatva. A hagyomány s a szintén lelkész Ephraim Evans bátyjáról írt visszaemlékezése szerint két kiadást is megért összeállítása, a Hymn Book, az első nyírfakérgen, a második pedig papíron. De a torontói Victoria Egyetem munkatársai úgy vélik, ez téves állítás, mivel a rendkívül durva papírt egy felületes - vagy hozzá nem értő - szemlélő könnyen nyírfakéregnek nézheti. A vita időnként fellángol a 16, illetve a 20 oldalas verzió közötti különbségekről, melyet sajnos komolyabb érvekkel nem tudnak alátámasztani, mivel mind a három, a Victoria Egyetem könyvtárában lévő Hymn Book 20 oldalas papírkiadás, a következő felépítéssel: a 2. és a 14. oldal között énekeket olvashatunk, míg a 15.től a 20. oldalig a Miatyánk és egyéb bibliai idézetek találhatók.
Az első éneket közelebbről is megvizsgáltam. Ez John Cennick szerzeménye, melyet Evans leegyszerűsítve fordított le creere.
Jesus my all, to heaven is gone,
He whom I fix my hopes upon;
His track I see, and I`ll pursue
The narrow way, till Him I view.
(Cennick)
Jesus my hope
Who has gone on high
I see He went
Where I too shall go.
(Evans)
Jesus net itayimoowin
Ispimik ka ke itotat
Weya piko ne mumisen
Nesta a we itootayan.
(Cree)
Horsefield archdiacon Evans cree-fordítását így kommentálta: "The vocabulary of the author is pretty extensive, but his syntax is poor: he uses plural nouns with singular verbs, and vice versa, is uncertain of word order and (not unnaturally) lost among some of the more complicated forms of the truly weird and wonderful Cree verb." (Facsimile p.4)
A cree nép érdeklődéssel fogadta a könyvecskéket, vezetőik felismerték a benne rejlő lehetőséget. Erre mutat a hamiltoni Public Library különgyűjteményében talált kis, oldalszámokat nem közlő bibliográfia, a “cree syllabic” ábécével nyomtatott könyvek jegyzéke.
- HYMN BOOK. (Szerk. James Evans) Norway House, 1841. (Egyben ez az első, északnyugat Kanadában nyomtatott könyv is, melyet a katalógus nyírfakéregként említ, pedig ezt Evans biztosan papírra nyomta.)
- CATECHISM. (Ford. James Evans) Rossville, é.n.
- THE HOLY BIBLE. (Ford. John Sinclair, Henry Steinhauer) London, 1861.
- BUNYAN: PILGRIM´S PROGRESS. (Ford. John Sinclair) Toronto, 1900.
- CREE HYMN BOOK. (Szerk. John McDougall) Toronto, 1888.
- CREE HYMN BOOK. ( Szerk. Robert Steinauer, Egerton Steinauer) Toronto, 1920.
- THE EPISTLE OF PAUL THE APOSTLE TO THE GALATIANS. (Ford. Joseph Reader) Oonikup (Northwest Territory), é.n.
- THE ACTS OF THE APOSTLES and THE EPISTLES. (Ford. “tenni” és “slave” nyelvre a Mackenzie folyó partján élő indiánok, püspökük vezetésével) London, 1891.
- THE BOOKS OF THE NEW TESTAMENT. London, 1859.
- THE EPISTLE OF PAUL THE APOSTLE TO THE EPHESIANS; THE EPISTLE OF JACOB; THE FIRST EPISTLE GENERAL OF JOHN. (Ford. Thomas Hullburt) Rossville, 1857.
- THE TRAVELLERS´ SPIRITUAL PROVISION (Kalendárium) H.n., é.n.
- THE HANDBOOK TO SCRIPTURE TRUTH: WORDS OF ADMONITION, COUNSEL AND COMFORT. Toronto, 1893.
- PRIERES, CANTIQUES, CATÉCHISME ETC. EN LANQUE CRISE. Montreal, 1886.
A vallásos műveket a bőrsátrakban, a század végétől pedig már kőházakban is lakó lelkészek indián segítőtársaikkal együtt nagy becsben tartották, így kiadásaikból többet is őriznek Kanada könyvtárai. Kalendárium viszont csak egyetlen egy sérült példányban maradt fenn. Mire következtethetünk ebből?
A mintegy húsz év alatt, több algonkin törzsnél is elterjedt ábécét az indián falvak vénei, vezető harcosai megtanulták, használták, majd fiaiknak továbbadták, akik - megismerkedve az angolszász, vagy francia kultúrával - unokáiknak már azt adták tovább. Azonban fejlődésük első lépéseihez a kialakuló új szellemi környezetben (hogy annak szokásait, ünnepeit követni tudják) naptárakra, kalendáriumokra volt vezetőiknek szükségük. Használati tárggyá vált közösségükben, társadalmi kapcsolatteremtésük elengedhetetlen eszközévé, mely ha "lejárt" eldobták. Fennmaradásukat ennek köszönhették.
Milyen érdekes a történelem. Evans csak egy volt Földünk több millió merész újítója közül. Tevékenysége azonban egy közösség számára az adott pillanatban létfontosságú lett, s a Sors felszínre dobta - ugyanaz a Sors, mely néha sokkal rátermettebbeket névtelenségre ítél.
FELHASZNÁLT IRODALOM:
- BALDWIN, Gordon C.: How indians really lived. New York, 1967. 223 p.
- BARBER, F. Luis: James Evans and the Cree Syllabic. (In: Victoria Library Bulletin Toronto) July l940. vol. 2. No. 2. 16 p.
- BURWASH, Nathaniel: The Gift to a Nation of Written Language. H.n., 1911. 21 p.
- EVANS, James: Cree Syllabic Hymn Book. Norway House, 1841. (In: Bibliographical Society of Canada; Facsim. Series 4.) Toronto, 1954. 23 p.)
- KÉKI Béla: Az írás története. Budapest, 1971. 159 p.
- NEMES Gusztáv: Kanada történelme. Winnipeg, 1941. 256 p.
- RAY, Margaret: The James Evans Collection. (In: Victoria Library Bulletin Toronto, July 1940. vol. 2. No. 2. l6 p.)
- SAUTTER, Udo: Geschichte Kanadas. Das Werden einer Nation. Stuttgart, 1972. 317 p.
- SEMPTEY László: Az accomodatio módszere és szabályai a katholikus hithirdetésben. H.n., 1938. 293 p. (Kézirat)
- SOLC, Václav HOREJS, Petr: Amerika őslakói. (Ford. Koncsol László) H.n., 1970. 321 p.
- SZABÓ Ferenc: Az Emmauszi úton. Hitünk megalapozása. Róma, 1987. 258 p.
|
Ideje: Március 01, kedd, 19:24:14 - steller
|
|
| |
|
Vissza Rovathoz
 |
|
|
|
|
| "A “cree” indiánok írása" | Belépés/Regisztráció | 0 hozzászólás |
|
| | Minden hozzászólás a beküldő tulajdona. Nem feltétlenül értünk egyet velük, és nem vállalhatunk felelősséget a hozzászólások tartalmáért. |
|
|
|
|
|
|
