Küzdőtér |
|
|
|
|
Próza: Petrozsenyi: Kolbász |
|
Petrozsenyi
Ott hevert egy parki padon félig becsomagolva, jó fűszeres, fokhagymás kolbász, ahogy a magyar ember szereti. Lehetett vagy húsz deka. Valaki ott felejtette, vagy szándékosan hagyta ott, ki tudja?
A járókelők jöttek-mentek, ügyet se vetettek rá. Illetve mégis, egy öreg, olyan nyugdíjasforma, meglehetősen kopott, horgas orrú, kezében öblös kosár tele üres üvegekkel. Köhögve totyogott az illatos csomaghoz, leült, szinte ugyanabban a pillanatban, amikor egy hasonló korú, görnyedt hátú öreg huppant a kolbász mellé.
Egymásra néztek, aztán elfordultak. Köztük a kolbász, egyik csücske kilátszott. De még ha nem is látták volna, érezték, ott keringett a szaga az orrukban, és úgy megcsiklandozta az ínyüket, hogy szinte beleszédültek.
– Az istenit, meddig strázsál ez itt engem? – dühöngött magában a kosaras.
– Pucolj, komám – fészkelődött a másik –, amíg jó kedvem van!
– Szép időnk van – bökte oda a horgas orrú.
Ismét egymásra néztek.
– Szép.
– Eladja őket? – biccentett az üres üvegek felé.
– Maga mit gondol?
– Pukkadj meg! – gondolta, és meg se mukkant többé.
Teltek a percek. A két öreg csak ült, ücsörgött összeszorított szájjal anélkül, hogy egymásra vagy a kolbászra nézett volna. Mindegyikük a másikra várt, arra, hogy feladja, és otthagyja az égből hullt reggelit.
Hirtelen felbukkant egy kutya. Szimatolva oldalgott a padhoz, és a kolbászhoz kapott. Hanem a kosaras gyorsabb volt ám nála. Sejtette, mit akar, és még idejében elrántotta a zsákmányt.
– Jó étvágyat! – futott össze a nyál a görnyedt hátú szájában.
– Na, egyen maga is – enyhült meg a kosaras, és a kuvaszba rúgott.
Nem beszéltek, ettek, mohón, kidülledt szemekkel.
A XXI. század küszöbén, egy parkban.
|
|
| |
|
"Petrozsenyi: Kolbász" | Belépés/Regisztráció | 4 hozzászólás | Search Discussion |
| Minden hozzászólás a beküldő tulajdona. Nem feltétlenül értünk egyet velük, és nem vállalhatunk felelősséget a hozzászólások tartalmáért. |
|
|
|
|
|
Re: Petrozsenyi: Kolbász (Pontok: 1) - haaszi Ideje: Március 15, csütörtök, 12:35:08 (Adatok | Üzenet küldése | Blog) | ...csak esznek, esznek. Nem beszélnek, esznek...
József Attila: Éhség
Csak egyik versemet tudom bemásolni ehhez, ha nem haragszol érte:
Ma is, mint régen
Koszos kis mancsát portálhoz nyomva
bámul befelé két kisgyerek…
Ma is, mint régen, sóváran lesnek
csábos tortát, habos krémeket…
Mennyek kapuja kinyílik néha
s utcára árad vanília,
kókusz és kávé, fahéj és narancs
illata; valóságos orgia.
Tágult cimpákkal – ma is, mint régen –
szívnak orrukon illat-özönt,
míg anyjuk mellén babát szoptatva
fásultan viseli el a közönyt…
Útszélen ül. Papír poharában
még alig csörög néhány garas…
jótét járókelők adománya
ma is, mint régen… sovány vigasz…
Háború előtt koldult egy nő itt,
s nem tortára! másra sem jutott;
családja gyomrát éhség facsarta,
pont mint ezeknek…s folyónak futott…
Hogy történhet meg újra s újra?
Legyen Bizánc vagy atom kora,
hogy emberek halhatnak éhen,
mert nem jut ebéd vagy vacsora…?
Ma is, mint régen… dicső Fejlődés…
Ugyan mit ér? Mit ad fajunknak,
ha annyit nem tudtunk elérni:
Embernek érezzük magunkat…
|
|
|
|
|
|
Re: Petrozsenyi: Kolbász (Pontok: 1) - winner Ideje: Március 16, péntek, 08:34:08 (Adatok | Üzenet küldése | Blog) | Sajnos valóban a mai magyar valóságot írtad le, nincs ezen mit szépíteni. |
|
|
|
|
|
Re: Petrozsenyi: Kolbász (Pontok: 1) - Jocc36 Ideje: Március 17, szombat, 01:11:19 (Adatok | Üzenet küldése) | ez van sajnos, a XXI században :(( a műved tartalmilag kiváló,amihez gratulálok
szeretettel jocc |
|
|
|
|
|
Re: Petrozsenyi: Kolbász (Pontok: 1) - naiva Ideje: Március 22, csütörtök, 18:37:17 (Adatok | Üzenet küldése | Blog) | Nagyon sok minden van ebben a rövid történetben. Elkeserítő, rideg valóság, de nemcsak az egyre inkább eluralkodó nyomorról szól, hanem az emberségről is! Gratulálok művedhez, és a Kirakathoz! Zsuzsi |
|
|
|
|
|
|