Fullextra.hu - stando: Éhe egy tenyérnek, éhe egy csóknak

Éjszaka volt, három felé járhatott. A nő a tenger fölé benyúló sziklán megborzongott az erősödő szélben.

Könnyei gyorsan felszáradtak, és egyre kellemetlenebbnek érezte, ahogy a levegőből kiváló sószemcsék szemhéját belülről bökdösték. Szerette a tengert. Egy órája is elmúlt, hogy kisétált a partra. Egyedül. Azóta ült a sziklán, bámulta a kövekhez csapódó hullámokat, mégsem tudott megnyugodni.

Az öböl túlpartjáról az önfeledten szórakozók nevetésével, beszélgetés-foszlányaival keveredve sodoródott hozzá a szemközti diszkó dum-dumja. Már az aprócska kikötő csónakjai is követték a zene erőszakos ritmusát. Néha fals csobbanással egy fellázadt hullám nekirohant valamelyik hajó oldalának.

A víz felszínén a jelzőfények és a csillagok incselkedve kergetőztek.

Túl zaklatott volt, nem látta meg a szépet.

Befelé figyelt, erősödő menekülési ösztöne azt diktálta, futnia kell, maga mögött hagyni a tengert, nem visszanézni, csak rohanni egyre messzebb, az oxigénhiánytól kapkodni a levegőt, és a lábai verte gyorsuló ritmusban követni szíve dobbanásait.

Elnehezültek tagjai, mire megérkezett.

Ahogy nézte az ősöreg fát, lelassult benne is az idő.

Gerincét érezte meg elsőként. Csigolyái jelezték, erősen feszül háta a törzsnek. Nem emlékezett rá, mióta is üldögél itt. Kinyújtotta elgémberedett lábait. Lazított merev tartásán és várta, alsó végtagjaiban újra meginduljon a keringés. Lábfejének le-fel mozgatásával próbálta sürgetni a “meghangyásodás”-t. Tudta, amíg túl nem esik a sokezernyi csípésen, hiába is próbálna meg felállni, nem maradhatna talpon. Megcsóválta fejét. Hová is sietne? A macskáján kívül úgysem várja senki.

Szép ez a park, állapította meg, ahogy körbenézett. A tőle jobbra lévő fazsindelyes, hagymakupolás építményt akár Makovecz Imre is tervezhette, morfondírozott. Rosszul kezelték le a fát, a korhadástól már hézagos itt-ott a takarás. A festék is megkopott a tetőt fedő lemezeken. Nem esett jól felismernie az erős kontrasztot a több száz éves platán és a még nála is fiatalabb, enyészet kóstolgatta pavilon között.

Akkor bukkant fel az épület melletti ösvényen a lassan sétálva közeledő pár. Mindketten jóval túl jártak már a hetvenen. Egymás kezét fogták. Látszott, nem csak azért, hogy megkapaszkodjanak. Beszélgettek. Őt észre sem vették, ahogy elhaladtak mellette, annyira elmerültek a másikra figyelésben.

Elszégyellte magát, hisz illetlenség, ahogy rejtekéből kilesi titkukat, mégsem tudta róluk levenni a szemét.

A néni kicsit oldalra billentette fejét, úgy nevetett párjára, amikor megálltak egy pillanatra. Irigyelte a mozdulatot, ahogy a bácsi szabad kezével megsimította az arcát. A mozdulattal egyidőben úgy érezte, ő az, aki szájához húzza a férfitenyeret és bele csókol.

Mellkasában gyomrától indulva mind feljebb emelkedett a melegség, akár dagálykor a tenger.

Már nem kellett szorosra ölelnie magán kardigánját. Felállt a sziklán. Indultában a győztesek mosolyával feszült bele a bórába.