Fullextra.hu - Heti ajánló

Úgy tűnik, a "néha a kevesebb több" szlogen beváltotta a hozzá fűzött reményeket.

Ti, a Főporta rendszeres olvasói meggyőztetek róla, hogy inkább kevesebb írással érkezzünk hetente. Így egy-egy alkotásra több időtök jut - hiszen a Full hihetetlenül színes felületén a Főporta csak egy a sok-sok érdekesség közül.
Az elmúlt héten talán a szokásosnál is aktívabban olvastátok, véleményeztétek a Főportán megjelent alkotásokat - és ez nagy-nagy örömmel tölt el minket.
Hogy továbbra is fenntartsuk ezt az érdeklődést, ma is figyelmetekbe ajánlunk 3 művet külön is.

Captnemo piroman és szemilla verséről írt elemzést.

"piroman: Utolsó utáni jel

Az ember életében sokféle jelet kap. Van olyan, amit érzékel, van, amit sejt,
és van, amit észre sem vesz. Hogy aztán milyen lehet az utolsó utáni jel?
Piroman erről versel. S hogy miként, nézzük:

"Egyszer kigyúl a hajnalon a kék,
sikoly színt szül, ahogy az ég feszül,"
Valljuk be, ez nem valami biztató. Sőt! Nagyon búskomor hangulatszíneket
fest a vers első pár sora. Ilyen jelre bizonnyal nem vágyunk. De nézzük tovább:

"neked akkor leszek majd újra szép,
mikor fájón alvad a vér belül."
Kemény szavak. Ezzel a fordított képpel piroman még jobban fokozza azt
a sötét tónust, amivel beköszönt a vers. A hangulat valami körvonalatlan,
sötét folt, viszont a rímek a versben precízen csengenek, ülnek magabiztosan.

"a kérdés majd hiába lép mögéd,
edzett-acél szavam már nem felel."
Itt van az utolsó utáni jel! Ez tehát a vers üzenete talán... Amikor a kérdés
már valaki mögé lép, és nincs is rá felelet. Egyetérthetünk abban, hogy
nagyon is ráfelel ez a sor a címre. Avagy fordítva. Ám, ahogy tovább lépek
a versben, megtalálom a pontos választ is a kérdésre. Hogy jól éreztem-e
a versben a jel jelenlétét, vagy nem. Nem mondanám el inkább.
A választ keresse meg mindenki, azt javaslom. Élmény volt e verset
olvasnom, s a mélyét keresni. Szerintem mindenképp a Főportán a helye.

Szemilla: Lepke-lét

Mindannyian ismerjük Szemilla prózáit, egyedi hangvételét. Most egy versét ajánlom
szíves figyelmetekbe. Lepke-lét... Érdekes gondolat. Nézzük, Szeminek mit jelent.

"Ajándék volt a pillanat; meghalni sem siettem,
madártejízű napfénnyel lakott jól a lényem,"
Igen. Határozottan valami hasonló gondolat motozott bennem. Csak nem ilyen szépen.
Nyilván nagyon jól tudja Szemilla, hogy egy versnél mennyire fontos, hogy már az elején
odaragassza az ember tekintetét a versre. Márpedig az első sora is igencsak húz!
De nézzük, tudja-e esetleg fokozni.

"hozzábújtam a tudathoz, hogy vagy,
a képzelet valóság volt,"
Ugye egyetértünk abban, hogy tudja?! Nagyon is! Szép kép ez, hozzá bújni
annak tudatához, hogy valaki van, létezik. Ilyenkor valóban úgy érzi az ember,
hogy könnyű, mint a lepke, és lebeg.

"Összedrótozott szívem lepkeként repkedett,
magához ölelte a tengerszínű eget;"
Nem csalódtam, a vers is igazol: jól éreztem. Vagy a költő vezette jó irányba
a gondolataimat. Nem tudom, mennyire tudatos ez a lépcsős építkezés a
versben, amikor is vezeti a gondolataimat, nem hagyva, hogy más irányba
menjen, mint az általa elképzelt szűk "lépcsőházban".

"- mint Hamupipőke cipője a szurokban-,
lepkeként, ott ragadtam a pillanatban."
Hoppá! Itt valami történt! Minha nem is ugyanannak a versnek a sorait olvasnám!
De mégis, hoszen a lepke-lét itt van. Akkor mi is az, amiért már nem szárnyal az
a pillangó, hanem szurokba ragadt Hamupipőke lett belőle? Mi ez az átalakulás?
A versben ott a válasz. Remélem, sokan kíváncsaik rá."

E két kimerítő elemzés után én csak néhány szerény, figyelemfelkeltő mondatot írnék AnDaXiN: Almák az asztalon c. prózájához.

Megvallom, nem ismerem a szerzőt, ez az első írás, amit olvastam tőle. S lám, így ismeretlenül is bekéredzkedett a Főportára. Rövidke írás, bután is nézne ki hosszas elemzésébe fogni - meg híján is vagyok ennek a képességnek. Csak annyit tudok mondani: már az első pár mondattal elkapott, magába szippantott ez a novella. Megfogott a bája, megejtő őszintesége, tisztasága. S persze, a szerelem, ami a sorokból árad. Nem, mégsem árad, mert az túl csöpögős kifejezés lenne. Épp csak megsimogat az érzés, ami átjön a szerző tollán. Finoman, lágyan, szeretnivalóan és végtelenül természetesen.
Mindenkinek szívből ajánlom elolvasásra.