Fullextra.hu - kiralylany: Napfogyatkozás

A félhomály bekúszott a fákba. Heteb egyik kezében még ott volt a kosár, amit a következő pillanatban huppanva ejtett a lábára. A hagymák szerteszét gurultak a földön. Az asszony halkan felsikoltott mellette, és Heteb érezte, hogy az ideges, vékonyka kéz az alkarjára fonódik. A növekvő sötétség megtelt a rohanó léptek zajával.
- Mi történik? - súgdosták a parasztok félve, és egymást tiporva a rohanásban. Mind a palota felé siettek.
- "Mert eljő a kilencedik napon a Gyermek, kiválaszt egyet magatok közül, és annak megmutatja arcát!" - hallották a bukott pap hangját valahonnan a távolból.
Egy nő elájult a mező szélén. Berugdosták a bokorba, s rohantak tovább. Ki tudja, tán mégis valóra válik valami a legendákból?
Furcsa szél táncolt a fák közt. Egyik égtájhoz sem tartozott. A madarak csapatostul keringtek a levegőben, a legyek támadták az embereket.
- Hagyj itt! - könyörgött az asszony, de Heteb csak még jobban megszorította a karját.
- Nincs mitől tartanod. Csak süsd le a szemed, amikor...
Mondata köhögésbe fulladt.
- De a pap azt mondta...
- Tedd amit mondok, és nem lesz baj.

A legmagasabb torony erkélyén állt, és a gyülekező tömeget nézte. Ezek odalent azt hiszik, ő csinálja a félhomályt. És félnek. Szeme világát most is vastag, fekete festék óvta a Nap tűző sugaraitől. Szava élet és halál volt. A vén mégis egyenes gerinccel állott előtte.
- A festéked nem véd meg téged.
- A Nap az én Atyám! Nem fog megvakítani engem!
Csak ő tudta egyedül, meg az a vén csillagász, hogy ma nem ő lesz az egyetlen ember, aki bele fog nézni a Napba.
A kőkorláthoz lépett, karját az ég felé tárta. Imája szállt a tudatlanok feje felett a levegőben, míg a Nap végül teljesen eltűnt a Hold mögött

Heteb taszított egyet asszonyán, aki térdreesett, és jó volt ez így. Tudta, a riadalom a földön tartja majd, ameddig kell. De ő! Egyetlenként a szürke ácsorgó és remegő embertömegből, belefordult arcával az izzó fénygömbbe, és rámeresztette a tekintetét...
És később, amikor már mindenki újra látott, Heteb még mindig állt, és tágra nyílt szemekkel, sápadtan bámulta az eget.
- Most már nekem is lehet gyermekem, ugye? - kelt fel térdeltéből az asszony - Igazad volt! Láttam a Fényt! Királyi utódokat ígért nekem! Heteb... mi bajod?

A fáraó magához intette bizalmas emberét.
- Menj, és keresd meg azt a vak embert és a feleségét a parasztok között, aki ma belenézett helyettem a Napba!