Fullextra.hu - Netelka: Világjáró

Nagyon szeretek utazni. Voltaképp bármikor bárhová, csak mehessek. Fényképezőgép a kézbe, útikönyv, térkép a táskába, és mehetünk. Régi álmom vált valóra, mikor 2006 májusában eljutottam Prágába. Hiszen addig csak a híre ért el hozzám: ez a legszebb európai város, itt a legtisztábbak az utcák, itt főzik a legjobb söröket, itt a legfinomabb a knédli, itt a leggyönyörűbbek a lakóházak - csupa-csupa "leg". Nem is tamáskodtam, valami hatodik érzék azt súgta, nem fogok csalódni. Megérkezésünk után szinte azonnal nekiugrottunk a városnak. Szó szerint begyalogoltunk a prágai alkonyatba.

Átsétáltunk a Károly-hídon - mint ahogy az 5 nap során többször is -, és élveztük a forgatagot. Nem is érzékeltük szinte, hogy fogynak alattunk a kilométerek - ebben a városban egyrészt egymást érik a látnivalók, másrészt, ha valami épp nincs benne az útikönyvben, akkor az csak véletlen lehet. Egész egyszerűen csodálatosak az épületek. Az ember csak megy, ide-oda kapkodva a tekintetét, a fényképezőgépet pedig szinte folyamatosan kattogtatja, mert nem tud betelni a látvánnyal.

Ez itt például egy lakóház homlokzata - emlékeim szerint valahol a Vencel téren. Erről eszembe jut, hogy a Vencel tér fura valami - valójában nem is tér, hanem inkább egy hosszú, ovális képződmény, ahol nyüzsögnek az emberek, meglehetősen eklektikusan következnek egymás után az épületek, bankok, üzletek, még étterem is akad. Valószínűleg ez a tér leginkább "politikai múltja" miatt került be a látnivalók közé... legalábbis rám nem tett túl nagy hatást. No, de azért bőven akadt olyan is, amitől elállt a lélegzetem. Talán Prága logója is lehetne a gótikus, két tornyú Tyn templom. A háromhajós templom az Óváros téren áll, fogadva az elismerő pillantásokat, melyeket meg kell osztania a többi látnivalóval, így a méltán híres óratoronnyal, az Orlojjal, mely egy középkori csillagászati óramű. Három részből áll: bábjátékból, szférakörből és naptárból. Minden kerek órában, harangütésre kinyílik a bábjáték kis ablaka és elősétálnak a bábok. A szfératábla a Nap és a Hold mozgását és az idő múlását mutatja. Körülötte az állatöv, a zodiákus jegyei láthatók. A kalendárium pedig a hónapokat és a napokat tartja számon. Egész egyszerűen lenyűgöző. Vagy ott van a barokk Szent Miklós templom, aztán a Városháza épületegyüttese, vagy épp Husz János szobra. Csak állsz a tér közepén, és csupán azt kell eldöntened, melyik irányba indulj el - a többi megy magától. Íme egy látkép az Orloj tornyából. Ha mindent nem is mutat meg, a tér hangulatból talán idevarázsol valamit.

Itt pedig a kéttornyú Tyn templom:

Prága különlegesen szép része a Vár, a híresen szépséges Hradzsin. Itt egymást érik a szebbnél szebb paloták, kastélyok, templomok - újabb fél nap legalább. Igaz, futólépésben. No de időből mindig kevés van, legalábbis mindig kevesebb, mint látnivalóból. A vár alatt találjuk a Várkerteket, ami számomra különös élményt jelentett - a virágos, zöldben tobzódó teraszokon föl-le járkálva úgy érezhettem magam, mint egy korabeli várúrnő.

Ha már itt járunk, ki kell kiemelnem a Szent Vitus Székesegyházat. Itt mondott csődöt a fotós tudományom - csak próbálkozni tudtam inkább, mint fotózni, egyszerűen olyan hatalmas, és olyan gyönyörű, hogy ha értenék hozzá, se tudnám visszaadni a látványt. Lenyűgöző katedrális, mely sok-sok évszázad építészeti hatását viseli magán hihetetlenül gyönyörű egységben. A várból át lehet sétálni az úgynevezett "Kisoldalra", ahol ha felmászunk a "Kis Eiffelnek" becézett toronyba, felejthetetlen látványban lesz részünk -Prága szó szerint a lábaink előtt hever. Ilyen, amikor "térkép a táj" - mutatóujjunkkal akár végig is sétálhatunk újra és újra a Károly-hídon.

A város kedvelt kirándulóhelye az ismerősen hangzó Vyšehrad. A Moldva jobb partján emelkedő igazi kis ékszerdoboz valódi élményt jelentett és engem hangulatában leginkább a Margit-szigetre emlékeztetett. Itt elsétáltunk a temetőbe, ahol olyan nagyok alusszák örök álmukat, mint például Dvorzak, Mucha vagy Smetana. És bár nem különösebben vonzódom a sírokhoz, a májusi napfényben kifejezetten szépnek találtam ezt a temetőkertet különleges síremlékeivel, a közepén emelkedő Szent Péter és Pál templommal. Később, a belvárosban járva felkerestük a zsidónegyedet, másnéven a Jozefovot is. Szerintem senki ne hagyja ki, ha arra jár. Különleges atmoszférája egészen magával ragadó. Az épületek, a zsidó temető a furcsa dülöngélő sírokkal, az üzletek - mind-mind vonzzák az érdeklődő tekintetet. Hol rácsodáló, hol megrendült lélekkel jártunk a negyed különböző zsinagógiában.

No de ennyi gyaloglás után elkerülhetetlen, hogy megéhezzen az ember, az meg pláne kizárt, hogy meg ne említsem a prágai kiskocsmák hangulatát, a cseh sört vagy a knédlit. Mondjuk én majdnem mindent megeszem, mert a hasam és én jóban vagyunk, de itt, ha akartam volna, se tudtam volna belekötni semmibe. Nagyon a szám íze szerint főznek. Aztán mikor jól laktunk, és már egy csepp sör se ment le a torkunkon, újra nekivágtunk a városnak. Hiszen még bőven volt mit nézni. Rácsodálkoztunk a Wallenstein-kert grottáira:

a „Kis Eiffelből” letekintettünk az alatta fekvő parkra:

gyönyörködtünk "csak úgy" a lakóházakban:

végigjártuk a Királyi Kertek ezernyi lépcsőjét és teraszát:

Sokadszorra is végigsétáltunk a Károly-hídon:

Megnéztük a híres Lőportornyot, melyet majdnem kihagytam a beszámolómból, pedig ez a tényleg különleges építmény 1475 óta állja az idő próbáját.

Nos, még ezer és ezer helyet idézhetnék fel, száz és száz élményt. De talán még túl friss az emlék, így közel egy év távolából is. Tömény és súlyos város, ami a látnivalókat illeti, miközben mégis hihetetlenül könnyed kirándulás volt. Öt nap persze nem elég rá. Nem elég arra, hogy igazán, részleteiben is megcsodálhassuk mindazt, amit kínál ez a város. Vissza kell térni, és újra meg újra rácsodálkozni.