Szeretlek, mint …
S itt megállt kezemben a toll.
Nem találtam megfelelő hasonlatot,
Mert ahogy szeretlek, semmihez nem hasonlítható.

Szeretlek, mint …
Kezdtem újra, a szavakat ízlelgetvén.
Már itt van, itt lebeg nyelvem hegyén,
De elakad a toll, nem írja, mit szívemben érzek én.

Szeretlek, mint …
S most felszakad lelkemből az összes kép.
Szerelmünk tollamból életre kél.
Papírra borzongó selymes folyamot igéz...

Szeretlek,
Mint szellő simogatását,
Mint hűs patak vizét,
Mint tavaszi nap sugarát.
Lelkem veled kel, veled köszönti az éjt.

Szeretlek,
Mint csobogó hárfadallamot,
Mint tenger hófehér tajtékát,
Mint ajkon libbenő mosolyt.
Szerelmem szerelmed öleli át.


Szeretlek,
Mint porban eső koppanását,
Mint számban olvadó méz ízét,
Mint frissen meszelt fal illatát.
Létem lelked követi, amíg él.

Szeretlek, mint …
Még írnám, de elolvastam, mit tollam vetít elém,
S megborzongtam: Ó Istenem, mily hamis az egész!
Nem, nem adják vissza a leírt mondatok,
Mit egyetlen ölelésben, szemem csillanásában,
Ajkam puhán suhanó játékában elmondhatok.