A kirakatot szilfer állította össze, és ajánlja figyelmetekbe
Dátum: Június 21, kedd, 10:45:21
Téma: 111.szám
Igen megtisztelő számomra a felkérés, hogy viszonylag új tagként állítsam össze a Kirakat anyagát. A sok szép és érdekes írás között böngészve nehezen hoztam döntést. Nem törekedtem tudatosan arra, hogy egy téma köré csoportosítsam az általam kiválasztott műveket, ez mégis majdnem sikerült.
A szerelem, a vágyódás és a nosztalgia igen népszerű ihletforrás az oldalon, és talán éppen ezért, a legszebb alkotások valamilyen formában ezekhez a fogalmakhoz kapcsolódnak.
Haaszi verse gyerekkori emlékek húrjait pendíti meg. Szinte valamennyiünket dobált a sors, átéltük a sodródás, az elköltözés élményét, de az egykori utca, negyed, vagy város lelki lenyomata kitörölhetetlenül él bennünk. Éppúgy, mint az első szerelemé, vagy az első csalódásé. A régi képek gyakran visszatérnek álmainkban, és jóleső érzést, vagy az elszakadás, elmúlás nosztalgikus fájdalmát közvetítik.
A hétköznapi gondjaink, a szürke valóság elől gyakran menekülnénk álmainkba, mint ahogy azt pirospipacs is teszi lírai szösszenetében. Minden valóságnál szebb az az álom, ami legemberibb vágyainkat hozza testközelbe. Szép, érzelmes, gondolati sorai igazi irodalmi csemegét nyújtanak az olvasónak.
Grigo versében a beteljesült boldog szerelem soha el nem móló szeretetté nemesül. A társak megbonthatatlan frigye a legszebb emberi szövetség, az összetartozás gyönyörű szentsége.
Nem minden szerelem alakul ilyen szerencsésen.
A csalódásra néha nehezen hoz gyógyírt az idő, a pergő emlékképek gyakran vissze-visszatérnek, felszakítva a sebeket. Az élet olykor durva tréfáit nem könnyű kezelni, de az igaz emberség mindenre megoldást nyújthat, ahogy ezt Attila 61 versének záró sorából is kitűnik.
Konduló harangok jelzik az idő múlását, és emlékeztetnek szép románcokra, varázslattal megélt percekre. Rohanó világunkban nem mindenki éli meg egyformán a csodát, van akinek az élete értelmét jelenti, míg más elfásulva rohan el mellette. Naiva novellája ezt a kettősséget veszi bonckés alá, női érzékenységgel egy élet szolgáltatta lélektani drámában.
Igazi remekmű a_leb lírai verses játéka. A képzelet szárnyán megelevenedik a képkeretből visszamosolygó kedves tekintete, emlékeket idéz fel, és új együttlétre ösztönöz. Az üvegen fénytörést mutató apró párafolt óhatatlanul is szomorúságot sugall, talányos utalás arra, hogy ez az együttlét talán már csak képzeletben lehetséges.
A kiválasztott festmény hangulatában nosztalgia remeg. Bizonyára egy mozgalmas, gyönyörű nyár emlékét idézi, Csontváryhoz igen közelálló látomással. A hamisítatlan görög táj kékjeivel, vakító fehérjével megmozgatja az ember fantáziáját. Az előtérben üresen álló asztal a két székkel kihangsúlyozza a hiány, az elhagyatottság fájó érzését. Mintha egy gyönyörű, elmúlt szerelem szobra lenne az a két üresen ottfelejtett szék...
|
|